Hízókúrán a magyar modell!

nlc | 2010. Június 05.
Életmódváltásra kényszerült Kis Hegedüs Réka.
Hízókúrán a magyar modell!

Kis Hegedüs Rékának modellként mindig oda kellett figyelnie az alakjára, de mivel szerencsés alkat, ezért sosem okozott nagy gondot számára a súlya. Most azonban hónapok óta küzd azért, hogy jó formában legyen. Számára most nem a gyarapodás, hanem a túlzott fogyás jelent problémát.

– Az utóbbi időkben sokat változott az életvitelem. Egy új vállalkozást hoztam létre a barátnőmmel, elsősorban divatbemutatókat és szórakoztató rendezvényeket szervezünk – árulta el Réka. – A hektikus időbeosztás és a munka miatt stresszessé váltak a mindennapjaim, és egyszerűen olvadnak le rólam a kilók, ráadásul aludni is alig tudok. A folyamatos időzavar miatt olykor megfeledkezem az evésről. Úgy érzem, komoly életmódváltásra van szükség, nehogy az egészségem lássa kárát a rendszertelen életnek. Ez már azért is lenne jó, mert a párommal kilátásba helyeztük a gyermekvállalást.

Réka egyelőre nem fordult orvoshoz, de elkezdett edzeni Czanik Balázzsal, hogy izmokat építsen magára. Emellett jót tenne egy családi látogatás Pécsre, ahol mindig nyugalom és szeretet fogadja, anyukája főztjével biztos sikerülne felszednie pár kilót. Ám Réka tart attól, hogy mindezek ellenére sem fog megúszni egy komolyabb kivizsgálást.

 

Exit mobile version