Kikészített idegileg egy kisfiút a sztár iskolája

nlc | 2010. Július 14.
Bepereli Bódi Sylvit egy kisfiú, Olivér édesanyja. Az anyuka szerint a szépség modelliskolája tönkretette idegileg a fiát. Sylvi nem érti a történteket.

Évről évre több ezer szülő viszi el gyermekét egy-egy úgynevezett sztárképzőbe, abban a reményben, hogy csemetéjéből híresség lesz. Pszichológusok hada tiltakozik ez ellen, mondván: nem tesz jót a gyerek lelkivilágának, ha a szülők rá akarják erőltetni saját akaratukat, és kiteszik a nagy eséllyel bekövetkező csalódásnak…

Sajnos éppen ez történt Vörös Olivérrel is. A kisfiút anyukája vitte el Bódi Sylvi modelliskolájába, egy válogatásra, ahol az anyuka szerint nagy jövőt jósoltak a gyereknek. Ám egy profi iskolának ára van, és ezt már a gyerek szülei nem tudták kifizetni. Olivér anyukája szerint mindez nem tisztességes.

– A gyereknek azt mondták, tehetséges, de csak akkor futhat be, ha befizetünk hetvenötezer forintot, majd utána még többet. A gyerek beleélte magát, hogy nagy karrier előtt áll, hatalmasat csalódott, és kikészült idegileg. Be akarom perelni emiatt Bódi Sylvit – mondta a Borsnak az anyuka.

Bódi Sylvi kijelentette: értetlenül áll a történtek előtt.

 

 

Exit mobile version