Exkluzív interjú! Diétája miatt majdnem kórházba került Bradley Cooper

nlc | 2010. Augusztus 05.
Játszott a Szex és New Yorkban, feltűnt a Kés/alatt sorozatban, de az igazi áttörést a tavaly moziba került Másnaposok hozta meg számára. Azóta Bradley Coopert elhalmozzák filmszerepekkel és a hölgyek is ajánlatokkal. Azonban a színész szíve foglalt, eljegyezte a Bridget Jones sztárját, Renée Zellwegert. Cooper nem csak a szerelemben szerencsés: álma valóra vált legutóbbi filmjével, A szupercsapattal - ami augusztus 5-től látható a magyar mozikban -, amelyben akcióhőst alakít.

– Legutóbbi filmedben, A szupercsapatban szinte csak pasik játszanak. Hat hónapig voltál „összezárva” férfiakkal.
De szerencsére ott volt Jessica Biel is. Szegény, fél éven keresztül kellett elviselnie ennyi férfit, tele energiával. Olyanok voltunk, mint egy rögbicsapat vagy valami hasonló. Vicces volt.

Ilyen típusú filmben, mint A szupercsapat, korábban nem láthattunk…
Pont ezért ez a film számomra olyan, mintha egy álom vált volna valóra. Igazi nagy akciójelenetek részese lehettem, amit hihetetlenül élveztem. Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy egy ilyen mozi szereplője lehessek. Az olyan filmek inspiráltak, mint az Indiana Jones. Kölyökkoromban rengetegszer játszottunk lövöldözős játékokat, a fegyvereket botok helyettesítették. A mostani forgatáson részese lehettem annak, amire kisfiúként mindig is vágytam, például egy M4-es géppisztollyal szaladgálhattam. El sem hiszem, hogy ezért még fizetést is kaptam.

Jelenet A szupercsapat című filmből


Mit tettél azért, hogy nagyobb darabbá, izmosabbá válj a szerep kedvéért?
2000 kalóriát eszel meg egy nap, ami nem túl sok, nem fogyasztasz cukrot, sót és lisztet. Ez az alap. Ezt kell még az edzéssel is tetézni. Ez utóbbit napi körülbelül két óráig űzöd, minden áldott nap, szünet nélkül. Körülbelül ezt csináltam én. Ez volt a legrosszabb. Nem tudtam elhinni, hogy ettől a folyamattól mennyit változott a testem. A forgatás alatt végig formában kellett tartanom magam, de miután végeztünk, hazamentem, és bevágtam három pizzát, miközben az Eagles-meccset néztem. A mérkőzés után elmentem otthonról, és vettem magamnak egy adag Ben & Jerry fagyit, amelyet jól megszórtam mindenféle extrával. Utána olyan rosszul voltam, hogy azt hittem, a kórházban kötök ki – a gyomrom elszokott a liszttől és a többitől.

Mennyiben másabb a film, mint a mozi alapját képező televíziós sorozat volt?
Figyeltünk arra, hogy az alkotás megtartsa a tévés sorozat hangulatát. A film forgatási helyszínére a sorozat készítője is ellátogatott. Az egyik legjobb nap egyébként az volt, amikor ő kijött hozzánk. Megnézte a helyszínt, figyelte a forgatást, és a végén azt mondta: nagyon boldog, mert mindig is úgy képzelte el a show-t, ahogy azt tőlünk látta. A mozifilm szerintem egy kicsit komorabb, karakánabb lett, de a hangulatot és a humort tekintve ugyanolyan, mint a tévében volt.

Hogyan látod az eddigi pályafutásodat, hogyan éled meg a jelenlegi sikeres időszakot?
A Gyagyák a gatyában, avagy tudom, kit fűztél tavaly nyáron című filmet 2000-ben készítettük, azóta pont tíz év telt el, és én elmondhatom magamról, hogy nagyon szerencsés voltam az elmúlt évek során. Lassú tanulási folyamaton vagyok túl, számos élménnyel lettem gazdagabb azóta. Ez alatt a tíz év alatt töméntelen mennyiségű dolgot csináltam, ezért a jelenlegi sikernek nincs olyan érzete, mint valami hirtelen jött, őrült változásnak.

Exit mobile version