A Mi Emberünk hetente jelentkező interjúsorozat fórumozó olvasóink segítségével készül: ők döntenek arról, hogy ki legyen az interjúalany, és mi legyen hozzá az első kérdésünk. Az ötödik Mi Emberünk a szavazatok alapján Kováts Adél lett, következzen tehát olvasóinkkal közös interjúnk.
| Fotó: Sanoma-archívum/ Falus Kriszta |
Nők Lapja Cafe Fóruma: – Negyvennyolc éves. Van olyan szerep, amit sajnál, hogy a kora miatt már nem játszhat el?
Kováts Adél: – A Lila akácot szívesen játszottam volna. Vagy Molnár Ferenc Liliomjából Julikát, és hát jó pár Shakespeare-t. Júliát játszottam, de az volt az utolsó Shakespeare-szerepem.
– Egyébként van szerepálma?
– Mindent akarok játszani. Szerepálmom nincsen.
– Minden színésznek van…
– Hát persze, de elsősorban nem szerepekben gondolkodom. A szakmai életemben akad elég bizonyíték arra, hogy nem feltétlenül azok a szerepek hozták a legnagyobb élményeket, amelyekre annyira vágytam. És persze olyasmi szerepem is volt, amiről nem gondoltam volna, hogy sokat fog adni, mégis remek volt eljátszani. Ez persze köszönhető volt a társulatnak, a rendezőnek vagy éppen a csillagállásnak. Az említett szerepek sem olyan szerepálmok voltak, hogy ma konkrétan azt mondanám: boldogtalan vagyok, hogy nem játszhattam el őket. Egyszerűen azt gondolom, hogy ezek nagyon nekem való karakterek lettek volna. Játszottam Molnár Ferencet, de talán nem elégszer, és Szép Ernőt is.
– Előfordult már, hogy egy darabot nem szeretett, ellenben a karaktert, amit alakított, azt igen?
– Nem szeretem magam függetleníteni az előadástól, de néha erre is szükség van. Vannak olyan színészek, akik képesek a csapattól vagy az előadástól függetlenül is jól játszani. Nekem kell, hogy az egésze jó és vállalható legyen. Előfordult az is, hogy nekem is sikerem volt, az előadásnak is, de én nem tudtam boldog lenni a saját sikeremben, mert szakmailag nem tartottam annyira jónak. Itt a Radnótiban volt a VIII. Henrik (Katalint játszottam), az előadás meghívást kapott a POSZT-ra (Pécsi Országos Színházi Találkozó – a szerk.), de a társulat a megjelenést leszavazta. Nekem fontos lett volna.
– Évad előtt megmondják, hogy miben kell játszani, és nincs mese, akkor abban játszik?
– Társulati tag vagyok, aminek megvannak a pozitív és negatív oldalai is. Előfordul, hogy az embernek nem tetszik annyira egy szerep, de ebben a státusban szerepet nem illik visszaadni. Ugyanakkor volt már olyan élethelyzetem, hogy meg kellett kérnem Andrást, hagyjon ki az adott darabból.
– Milyen élethelyzet?
– A kislányom születése után egy évvel még nem akartam visszamenni.
– Dolgozott szabadúszóként?
– Igen, a Radnóti előtt, miután eljöttem a régi Nemzetiből. Egy évig.
– Nem Önnek való élet?
– Jobban szeretek társulathoz tartozni. András hívott, és elvállaltam. A Radnóti nagyon jó társulat volt.
– Volt?
– Most is az, de akik akkor adták a Radnóti magját, éppen elszerződtek. Kicserélődött a társulat. Akkor a Radnótinak lezárult egy korszaka, és kezdődött egy új. Például Nagy-Kálózy Eszter is elment. A Rosmersholm női főszerepét, amire András vendégnek hívott, úgy tudom, ő játszotta volna. Ha nem szerződik át az alakuló Művész Színházhoz, akkor ma talán nem is vagyok a Radnóti tagja.
– Hasonló karakterek Nagy-Kálózyval. Mindkettejükről leírták már, hogy arisztokratikus, távolságtartó…
– Én is úgy érzem, hogy van köztünk lelki rokonság.
– Játszottak már együtt?
– Igen, télen. Mészáros Márta készített egy tévéfilmet Bajor Gizi utolsó napjairól, abban együtt szerepeltünk. Ő játszotta Bajor Gizi barátnőjét, Baráth Irént, én pedig a művésznőt.
– Filmezni simán elengedik?
– András ebben nagyon megértő.
– Mindenkivel az?
– Én most a mi kettőnk kapcsolatáról beszélek. Ő engem szabadjára enged, és a színháznak is fontos, hogy lássák máshol a művészeit, hiszen ez közönséget hoz be a színházba. Hűséges tag vagyok, de nem érzek bezártságot a Radnótiban, nem vagyok gúzsba kötve. Ha elhívnak egy főszerepre, nem mondok nemet.
– A Radnótiban mikor kezd próbálni?
– Szeptember 30-án kezdek. Anger Zsolt rendez egy Lars von Trier-filmadaptációt. Műsoron marad a Boldogtalan, a Naftalin, a Tháliában pedig a Beszélő fejek, illetve a Sanyi és Aranka Színházban a Tiszta vicc. Az utóbbi kettő meghívást kapott Nyíregyházára, a Vidor Fesztiválra.
| Fotó: Sanoma-archívum/ Falus Kriszta |
– Mikor látta utoljára az Angyalbőrben-t?
– Nem is tudom. Pedig nemrégiben adta valamelyik tévécsatorna.
– Szerette?
– Nagyon. Szurdi Miklóssal előtte is sokat dolgoztam együtt, és én jól dolgoztam Gyurival is.
– Gyuri?
– Gát György.
– Ritkán hívják így, többnyire azt mondják, hogy “a Gát”.
– Igen. De én jól kijöttem vele, velem gáláns volt, és lovagias. Ma már nincsen kapcsolatunk. Néha látom őt a városban valami szép, nyitott autóban.
– Hol tölti a nyarat?
– Pesten, vidéken, összevissza mindenhol az országban. Van egy házunk a Pilisben. Ott laktunk, itt is lakunk, most kicsit kétlaki életet élünk. Pestnek megvannak a szépségei, ahogy a Pilisnek is. Két háztartást ellátni nem könnyű, de azért elboldogulok vele.
Meri vagy nem meri rovatunkban az előző Mi Emberünk kér valamit az aktuális interjúalanytól.
– Hegyi Barbara üdvözletét átadná Bettinek, a fodrásznak?