Gyors esküvők, még gyorsabb válások

nlc | 2010. Augusztus 08.
Mindent elsöprő érzelmek, világraszóló menyegző, viharos kapcsolat, majd gyors válás – akár egy forgatókönyv. Csak éppen ezt a mesét a sztárok való élete ihlette. Az elmúlt esztendőkben számos híresség állt meggondolatlanul oltár elé, majd rövid időn belül – immár józan fejjel – beadta a válókeresetet.

8. helyezett
Hét hónap: Courtney Thorne-Smith

Az Ally McBeal és a Melrose Place szőke színésznője, Courtney Thorne-Smith 1998 októberében mondta ki az igent kedvesének, dr. Andrew Conrad genetikusnak. A pár mindössze néhány hónapnyi járás után állt az oltár elé – meggondolatlanul. Tulajdonképpen nem is jutott idejük arra, hogy igazán megismerjék egymást. A férfi szinte minden idejét a kutatásainak szentelte, míg Courtney az Ally McBeal legújabb részeit forgatta Los Angelesben. „Csupán hétvégenként találkozunk, de nagyon boldogok vagyunk. Nem tervezzük, hogy összeházasodunk. Én egyébként sem vagyok házasságpárti. Szerintem két ember papír nélkül is tökéletesen boldog lehet” – nyilatkozta a színésznő 1998 nyarán. Józan szavai ellenére mégis kimondta az igent, ami mindössze néhány hét alatt boldogtalanító nemmé változott. Pedig az esküvő az év egyik legrangosabb társasági eseménye volt, szinte minden lap a címlapján közölte a párról készült fotókat. Az InStyle magazin nemes egyszerűséggel az év esküvőjének nevezte az öt napig tartó, Hawaiin rendezett lagzit. A boldogság mindössze hét hónapig tartott. A pár válása talán még a násznál is nagyobb szenzációt keltett. A hajdani házastársak sokáig képtelen voltak megegyezni az anyagi javakat illetően, és házassági szerződés nem lévén, az ügyvédeknek nem volt könnyű dolguk, hogy a marakodó feleket kiengeszteljék. „Két csodálatos pillanat volt az életemben. Az egyik, amikor férjhez mentem. A másik, amikor elváltam” – mondta a harminchét esztendős Thorne-Smith a US Weekly magazinnak.

7. helyezett
Öt hónap: Charlie Sheen

Charlie Sheen 1995 szeptemberében vette feleségül Donna Peele színésznőt. A gyors házasság oka a rossz nyelvek szerint a csinos, fiatal és nagyon szerelmes lány áldott állapota volt. A házasság mindössze öt hónapig tartott. A színész az együtt töltött rövid idő alatt is folyamatosan – legfőképp pornószínésznőkkel – csalta Donnát. Pontosan azután váltak el, hogy megszületett közös gyermekük, Cassandra. Charlie Sheen a házasságuk idején élte lázadó korszakát. A rendkívül tehetséges és sikeres színész a kilencvenes évek hajnalától egészen a végéig elsősorban botrányai, kicsapongásai, rendőrségi ügyei miatt került az érdeklődés fókuszába, és nem filmes sikerei okán. Számos elvonókúrát és rehabilitációs intézetet megjárt, és három alkalommal börtönbe is került. Ebből kétszer azért, mert ittas és kábítószeres állapotban kékre-zöldre verte állapotos feleségét. „Fiatalkoromban sokat hibáztam. Soha nem tudom jóvátenni azokat a szörnyűségeket, amiket akkoriban elkövettem. Nincs mentségem a fiatal éveimre. Tulajdonképpen csak egyet tehetek: a jövőben megpróbálok megváltozni” – vallotta be egyszer Sheen, aki azóta újabb két házasságon és váláson van túl. Második és harmadik neje is azért vált el tőle, mert fizikálisan bántalmazta. Legutóbbi neje, Brooke Mueller fel is jelentette a drogfüggő színészt. 

Forrás: Gulfnews.com

6. helyezett
Négy hónap: Colin Farrell

Az ír származású rosszfiúról, Colin Farrellről meglehetősen nehéz elhinni, hogy egyetlen nő képes hosszú távon lekötni a figyelmét. Amikor 2001 nyarán oltár elé vezette a gyönyörű, tizenkilenc esztendős angol színésznőt, Amelia Warnert, a világ felkapta a fejét. Sokan nem jósoltak nagy jövőt a házasságnak, és a kétkedőknek ezúttal igazuk is lett. A pár mindössze négy kerek hónapot töltött együtt, amikor úgy döntöttek, hogy jobb, ha külön utakon folytatják. Pedig Pacific Island-i esküvőjük nem nélkülözte a luxust és a fényűzést. Tulajdonképpen mindenre költöttek, csupán jegygyűrűre nem. A különc férj ötlete volt, hogy gyűrű helyett inkább tetováltassák a gyűrűsujjukat. A válás után meglehetősen nagy gondot okozott a párnak, hogy eltüntessék hajdanvolt szerelmük emlékét. Farrell nem búslakodott a szakítás után, szinte mindenkivel lefeküdt, aki az útjába került. Oldalán válogatott szépségek jelentek meg az elmúlt években, egy ideig Britney Spearsszel is gyűrte a lepedőt. „Nem keresem az igazit, várom, hogy rám találjon. Megházasodni mindenesetre többet eszem ágában sincs. Nem nekem való. Egyszer megpróbáltam, nem sikerült, több alkalom nem lesz. Örökre elegem van az egészből” – mondta Farrell, aki konok elhatározásán kisfia születése után sem változtatott. A gyerek édesanyjával, Kim Bordenave modellel néhány hónapot töltöttek együtt, és amikor kiderült, hogy az asszony gyermeket vár, Colin azonnal elhagyta. Kisfia születésekor sem volt jelen.

 

5. helyezett
Három hónap: Carmen Electra

A Baywatch egykori szexbombájához minden idők egyik legbotrányosabb házassága fűződik. Carmen Electra és Dennis Rodman 1998 novemberében álltak oltár elé, mindössze néhány órával megismerkedésük után. A frigy eleve kudarcra volt ítélve. Érzelmeik nem lévén, tulajdonképpen már másnap megbánták az egészet. Rodman néhány órával a frigy után érvényteleníteni akarta a házasságot, arra hivatkozva, hogy részegen mondta ki az igent. Carmen azonban addig könyörgött, hogy próbálják meg együtt, míg a kosaras végül beadta a derekát. Igaz, a nász így sem tartott sokáig. Három hónap és egy közös rendőrségi letartóztatás után a sportoló véglegesen elhagyta az egykori Playboy-modellt. Carmen azóta újra férjhez ment, Dave Navarro rockzenész oldalán találta meg a boldogságot. „Soha életemben nem voltam még ilyen boldog. Dennisszel hatalmas hiba volt a kapcsolatunk. Vele ellentétben Dave igazi férfi” – vallotta be korábban Electra az amerikai Star magazinnak, majd hónapokkal az interjú után a zenésszel is szakított. 

4. helyezett:
Két hónap: Drew Barrymore

Kevés jobb dolog van életben, mint megházasodni – állítja Drew Barrymore. A magyar gyökerekkel büszkélkedő színésznő tudja, miről beszél, hiszen már két alkalommal is állt az oltár előtt. Második házassága tartott rövidebb ideig, hiszen két hónap után döntött úgy, hogy inkább elválik Tom Green komikustól. Barrymore és szerelme 2001 karácsonyán házasodtak össze, és mire az új év beköszöntött, rájöttek, hogy nincs keresnivalójuk egymás oldalán. Állítólag Drew volt az oka, hogy nem működött a kapcsolatuk. Súlyos depressziója, munkamániája és szűnni nem akaró féltékenysége vezetett a kenyértöréshez. Akkoriban felröppentek olyan hírek is, hogy a színésznő gyermeket várt a komikustól, de az antidepresszánsok és a kedélyjavító gyógyszerek miatt elvetélt. Barrymore napjainkban „se veled, se nélküled” kapcsolatban él Justin Long színésszel.

 

3. helyezett
Nyolc nap: Dennis Hopper

Az elsősorban keménykötésű zsarukat alakító néhai színész 1971-ben vezette oltár elé Michelle Phillips énekesnőt. A modellből lett aranytorkú slágerénekesnő és Hopper egy partin ismerkedett meg New Yorkban. A gyönyörű fiatal lány az első pillanatban elvarázsolta a karrierje kezdetén levő sármos színészt. A pár mindössze nyolc napot élt házasságban, amikor beadták a válókeresetet. „Michelle csodálatos nő volt. Okos, humoros és minden ízében vonzó. Ennek ellenére soha nem kellett volna elvennem. Erre szerencsére mindketten hamar rájöttünk, és elváltunk” – mesélte Hopper a válás után hosszú évekkel egy televíziós interjúban. A sztár, aki idén májusban hunyt el, később sem ért révbe a magánéletben, ötödik feleségétől a halálos ágyán vált el. 

 

2. helyezett
Két nap: Britney Spears

2004. január 3-án Britney Spears valósággal sokkolta a közvéleményt. Az énekesnő ugyanis Las Vegasban férjhez ment gyerekkori barátjához, Jason Alexanderhez. Britney később meggondolta magát, és két nappal a nász után érvénytelenítették a frigyet. A vőlegény mindenesetre jól profitált a dologból, hiszen milliós lelépési díjat kapott, az újságokban pedig jó pénzért kiteregette, hogy bizony Britney alaposan be volt lőve, amikor oltár elé állt. Az énekesnőt állítólag a zuhany alatt kellett újraéleszteni, annyira tele volt a szervezete kábítószerekkel. Spears második házassága sem sikerült jobban Kevin Federline táncossal, tőle két év és két közös gyerek után vált el.

 

1. helyezett
Egy nap: Gábor Zsazsa

A rövid házasságok történetében a mindenkori csúcstartó Gábor Zsazsa. Világhírűvé lett, szépséges honleányunk mindössze egy napig volt Felipe de Alba mexikói származású ügyvéd törvényes hitvese. A pár 1982-ben állt oltár elé egy hirtelen és meggondolatlan ötlettől vezérelve. Zsazsa, aki mellesleg nyolc férjet fogyasztott el, Albával kötött házasságával bigámiát követett el. Amikor örök hűséget fogadott a meglehetősen jóképű férfinak, még Michael O’Hara törvényes felesége volt. Zsazsa fiatalon komoly színészi ambíciókat dédelgetett, de elsősorban házasságai miatt lett világhírű, és nem alakításai okán. Kivételes életpálya jutott osztályrészéül, mesés vagyonra tett szert az elmúlt években. A sors fintora, hogy a haldokló sztár utolsó férje állítólag Zsazsát csupán a pénzéért vette el,  és alig várja, hogy a másvilágra távozzon.

Forrás: Allwomenstalk.com

 

 

 

Nálunk Ördög Nóra a csúcstartó
Hazánkban a legviharosabb és leggyorsabb válás Ördög Nóra nevéhez fűződik. Az RTL Klub bájos műsorvezetője 2008 nyarán mondta ki az igent mesébe illő körülmények között. A pár hét évig élt együtt a nász előtt, de ez sem volt garancia a boldogságra. Januárban robbant a bomba, hogy Nóra és férje szakítottak, de sokan tudni vélték, hogy már novemberben különköltöztek. A pár azóta elvált, és Nóra Nánási Pál fotós oldalán újra megtalálta a boldogságot. 

Exit mobile version