Kell a drog a zeneszerzéshez?

nlc | 2010. Augusztus 28.
Nem könnyű világhírű slágereket írni. Kit ez, kit az inspirál az alkotásban. Lady Gaga, Pete Doherty, és Paul McCartney sem tagadja, hogy időnként illegális szerek segítik őket a zeneszerzésben és szövegírásban.

A fiatal énekesnő, Lady Gaga saját bevallása szerint 2005-ben nyúlt először a drogokhoz, mikor elbocsátották a New York-i egyetem zenei szakáról. Tudta, hogy a zenével szeretne foglalkozni, és a kokain adott neki inspirációt dalai megírásához. Mára már egyáltalán nincs szüksége illegális szerekre az alkotáshoz, és úgy gondolja, hogy azok a zenészek, akik azt állítják, hogy szintetikus anyagok nélkül nem elég kreativak, azok tehetségtelenek vagy hazudnak.

Kate Moss exe, Pete Doherty állítólag a mai napig drogfüggő. Első zenekara, a Libertines feloszlását is az okozta,  hogy a zenész kirabolta egyik társa, Carl Barat lakását azért, hogy droghoz jusson.  Doherty 2005-ben új zenekart alapított Babyshambles néven, ami ma is nagyon sikeres. A zenész többször is próbált leszokni a drogról, de mindig visszaesett. 2009-ben tett egy ígéretet, miszerint új albumával együtt ő is megtisztul, de 2010 márciusában mégis letartóztatták droghasználat miatt.  

Nemcsak a fiatal korosztály él illegális szerekkel, a nagy sikerű Beatles tag, Paul McCartney is büszkélkedhet drogos múltttal. Hivatalosan 1980-ban vált nyilvánvalóvá, hogy Paul drogozik, amikor marihuána szíváson kapták rajta Japánban. Többen úgy vélik, hogy a híres zenész már az 1960-as évektől kezdve folyamatosan különböző illegális szerekhez nyúlt, a Beatles egyik leghíresebb száma, a Lucy in the Sky with Diamonds is állítólag a drog hatása alatt született.  McCartney szinte minden drogot kipróbált, napjainkra azonban már felhagyott a káros szenvedélyeivel, és inkább a festésből merít energiát.

 

Exit mobile version