Tönkreteszi a siker a valóságshow-hősöket

nlc | 2010. Augusztus 28.
Siker, pénz, csillogás, hírnév – erről álmodoznak azok, akik jelentkeznek egy valóságshow-ba. Sokan el is érik a hőn áhított álmot, ám a mese csak rövid ideig tart, és a sors kemény befejezést ír: benyújtja a számlát a könnyen jött sikerért. Az elmúlt esztendőkben számos magyar és külföldi valósághős jutott csúcsra pillanatok alatt, majd onnan hatalmasat bukott.

Két gyerek két apától, az anya pedig a pszichiátrián…
A magyar valóságshow-k történetének legtragikusabb alakja kétségtelenül BB Évi. A Big Brother első szériájának nyertese nagyszájú, őszinte, kedvesen harsány fiatal lány volt, akit olykor közönséges megnyilvánulásai ellenére is százezrek zártak a szívükbe. Mert Évi a nép gyermeke volt. Mindent megkapott a műsortól, amire a szegény sorsú lány vágyott: házat, készpénzt, sőt még a szerelmet is, játékostársa, Renato személyében. Minden egy pillanat alatt úszott el. A pénz is, a ház is, a szerelem is. S sajnos vele együtt a boldogság, a derű is. Évi alkoholista lett, koldult is egy ideig, majd elméje megbomlott, pszichiátriára került. Két gyermeke született két apától, a másodikat örökbe adta. Napjainkban is gyógyszeres kezelés alatt áll, ismerősei, családja szerint a régi önmaga már sohasem lesz…

Minden azzal kezdődött, hogy az egyszerű, vidéki lány megnyerte a Big Brothert
Ma már csak árnyéka egykori önmagának. Pszichiátrián él, gyermekeit nem látja

 

Még Hajdú Péter barátnője is volt
Nem járt jól BB Zsanett sem. A gellénházi lányt, aki a szörpgyárban dolgozott, pillanatok alatt felkapta a média, szerepelt a Playboy címlapján, hangzatos viszonyt kezdett Hajdú Péterrel, majd sztárújságíróként emlegették. Tündöklése azonban pillanatnyi volt csupán. Amilyen gyorsan sztár lett, olyan gyorsan el is felejtették. Napjainkban egy vallásos családnál él, már nem áhítja a szereplést, és emberekkel foglalkozik.

Zsanett ma már nem kíváncsi a nyilvánosságra. Utolsó interjúját 3 éve adta

Akinek semmi nem jött be
VV Laci a Való Világ második részének győztese. Szörnyen boldog volt, amikor mindent vitt, tele volt tervekkel. Mindene elúszott. Luxusautóját totálkárosra törte, a pénzt elherdálta, a házát eladta, és egy pizzériába fektette, amely időközben tönkrement. Napjainkban Londonban dolgozik egy étteremben.

Laci vagy nagyon szerencsétlen, vagy egyáltalán nem ért a pénzügyekhez…


Valóságshow, híres pasi, sztriptíz és teljes csőd

Molnár Anikó, a Való Világ második részének szőke szirénje vitte a legtöbbre, de neki sem sikerült a csúcson maradnia. Pedig saját műsort kapott a TV2-n, megszerezte magának az egyik legkelendőbb agglegényt, Bochkor Gábort, folyamatosan szerepelt, látszólag aranyélete volt. Ám elindult lefelé… A magánélete szerencsétlenül alakult, és a tévék is elfelejtették. Még a sztriptízzel is megpróbálkozott, fellépett az Erotika Parádén, de nem aratott nagy sikert. Könyvet is kiadott Havas Henrikkel közösen, az irományban minden magánéleti titkát kifecsegte, de mindez „csupán” hatszázezer forint bevételt hozott számára. Napjainkban édesanyjával él, és leginkább szponzorált plasztikai műtétei okán hallhatunk felőle.

Anikó a Való Világban még az orvosi egyetemre készült
Végül pincérnő lett egy vidéki szórakozóhelyen

Álmaimban Amerika…
Nem sikerült a nagy áttörés VV Leo számára sem. Pedig a Való villa oroszlánját sokat hívták szerepelni, de egy idő után lankadt iránta az érdeklődés. Leo súlyos májbetegséget kapott, hónapokig kezelték. Majd Amerikába ment, hogy szerencsét próbáljon, de ott sem jött be neki az élet. Mindene odalett, és még a Cool Tv is beperelte egy szerződés miatt.

 

Sokan támadták Leót, hogy csak azért járt Ágicával, hogy még ismertebb legyen…


Nem kellett a kanos lantosnak

A szexnagyi. Csak így nevezte a sajtó a tápiószecsői fodrásznőt, Edit asszonyt, aki Benkő Dániel kegyeiért versengett a nézők orra előtt esténként. A tetovált szemöldökű, hidrogénszőke, bevállalós nagymama mindent elkövetett, hogy Benkőt megfogja magának, még a bugyiját is otthon felejtette a randik előtt, hogy a svábhegyi kanos lantos felfigyeljen rá, de nem sikerült magának férjet szereznie. Utána sokáig hitegették, hogy saját műsort kap, és férjet kereshet főműsoridőben az RTL Klubon, de ez a terve is füstbe ment. Azonban a hírek szerint Edit asszonnyal az Édes négyes című TV2-s műsorban találkozhatunk újra.

Edit, a szexnagyi a hírek szerint a TV2-n fog pasizni

Harmincéves, de már túl van öt rehabon
Határainkon túl az egyik leghíresebb bukott valósághős Kerry Katona. A magyar származású énekesnő, aki a karrierjét az Atomic Kitten zenekarban kezdte, a brit Celebrity Big Brother és még számos valóságshow sztárja lett, de élete romokban hever. Noha milliókat keresett, szinte az összes pénzt elköltötte kokainra, valamint plasztikai műtétekre; napjainkban az adóhivatal vizsgálódik utána. Csak harmincesztendős, de négy gyermeke született két házasságából, és a válásai is sokba kerültek számára. 

Legutóbb 4 hónapot töltött a rehabon, hogy…
…így térhessen vissza a nyilvánosság elé

Fia miatt kómába esett egy fiú
Nem járt túl sok boldogság Hulk Hogan és családja számára sem. A veterán pankrátor eleinte nagyon jó ötletnek találta, hogy családjával valóságshow-t indítsanak. Milliók nézték a nagyszájú, kissé furcsa famíliát, és dőlt hozzájuk a pénz. Ám a sikernek komoly ára volt: Hogan fia súlyos autóbalesetet okozott, miközben versenyzett az úton. A fiú, Nick börtönbe került, a mellette ülő barátja már nem volt ilyen „szerencsés”: a fiúnak a fél agyát el kellett távolítani. Hogan és felesége pedig elváltak, miután kiderült, hogy az asszony egy tizenkilenc éves fiúval csalta a férjét.

2005-ben még összetartó családot alkottak, és keresett sztárok voltak
Exit mobile version