Jared Leto indulna a magyar elnöki címért

nlc | 2010. Augusztus 31.
Jelenleg nincs barátnője, és remekül meg tudja viccelni az újságírókat. Jared Leto a 30 Seconds to Mars nevű együttesével járt az idei Sziget Fesztiválon, ahol a Nők Lapja Cafe is beszélgetett vele. Jared, akit a közönség egyaránt ismerhet színészként és zenészként is, néha pikírt stílusban szeret viccelődni. Most például azzal tréfálta meg az újságírókat, hogy azt állította: saját sátra van a Szigeten, és a hétvégét a fesztiválon tervezi tölteni. Cameron Diaz egykori párja aztán persze töredelmesen bevallotta: viccelt.
Jared Leto indulna az magyar elnöki címért

– Megnézted a fesztivál területét és a várost?
– Nem sok időm volt rá. Épp csak megérkeztem a rendezvényre, elkezdtem interjúkat adni, és utána jött a koncert. A városban egy kis sétára volt időm: sétáltam a Lánchídon és a Várban.

Először jártál Magyarországon. Izgultál a koncert miatt?
– Nem igazán. Nagyon örültem, hogy Magyarországra jöhettünk, de már nem izgulok, rengeteg tapasztalatunk van. Budapest előtt Japánban voltunk, az előtte lévő két hét alatt pedig játszottunk Ausztráliában és Szingapúrban is.

Mi a fontosabb számodra manapság, a zene vagy a filmezés? Egyikből sem csinálsz túl sokat.
– A mai hivatalos válaszom erre a kérdésre: a válaszhoz meg kell nézni a Google-t. Onnan minden kiderül. Ezért teremtette Isten a Google-t. Abban igazad van, hogy nem csinálok túl sok koncertet sem, de filmet sem gyártok tucatszám, és ez így pont jó.

Van időd a zenélés és a filmezés mellett a magánéletre?
– Szerencsére van. Nagyon sok az elfoglaltságom, rengeteg programom van, amiért hálás vagyok a sorsnak, de emellett is jut rá időm.

Van most barátnőd?
– Nincs.

Talán itt a Szigeten megismerkedsz valakivel, és utána lesz…
– Ezen még nem gondolkodtam. Fontosabb volt, hogy megismerjem a várost, azt mindenképpen tervbe vettem, hogy néhány dolgot szeretnék megnézni. Ez járt az eszemben, és nem az, hogy meg kellene valakivel ismerkednem. Szeretek beszélgetni a koncertre érkező emberekkel, ez érdekes módja annak, hogy az ember megismerje azt a várost és országot, ahol éppen van. De ez sem a lányokkal való ismerkedésről szól.

Augusztus 26-án mutatták be nálunk a Mr. Nobody című filmedet, amelyhez nem sokat kellett változnod. Viszont az előtte lévő Chapter 27-hez rengeteget kellett híznod. Vegetáriánus vagy, hogy sikerült hízni?
– Nehezen. Rengeteget kellett ennem. Nagy kihívás volt számomra, senkinek nem ajánlom, hogy így tegyen, és ennyit tervezzen hízni.


A zenélés és a filmezés mellett festesz is. Honnan jött a festés?
– Talán a festészet volt a legelső. Azt gondoltam, hogy mindig ezzel fogok foglalkozni, aztán rátaláltam a filmezésre, a fotózásra és számos más dologra is, ami érdekel. Számomra érdekes, hogy ennyi mindent csinálhatok. Ez is afféle utazás, számos világ nyílik meg előttem.

A saját zenéteket minek tartod, popnak vagy rocknak? A legutolsó lemezetek kicsit könnyedebbre sikerült, mint a korábbiak.
– Ez azon múlik szerintem, hogy ki minek gondolja, ki minek szeretné tartani. Számomra a pop nem negatív szó. Számos rockbanda fél ettől a kifejezéstől, és igyekeznek távol tartani magukat tőle.

A következő korongon is ezt az utat tervezitek folytatni, vagy visszatértek a korábbiakhoz?
– Nem hiszek abban, hogy ismételni kellene magam. Teljesen mindegy, hogy miről beszélünk, nem szeretem másolni azt, amit korábban csináltam vagy csináltunk. Úgy érzem, mindig tudni kell újat alkotni, felfedezni új dolgokat.

Ezek szerint mindig új szintre kell emelned a dolgokat. Mi lesz a következő lépésed?
– Hm, lehet, hogy indulnom kellene a magyarországi elnökválasztáson.

Tedd meg…
– Előbb meg kellene tanulnom a nyelvet, és utána.

Exit mobile version