Életében először szerelmes a Megasztár fiatal énekesnője

nlc | 2010. Szeptember 30.
Mindössze tizenhat éves a Megasztár versenyzője, Lakatos Yvette, de úgy énekli a legnehezebb Beyoncé-dalt is, mintha már évek óta koncertezne. A fiatal lány nemcsak azért örül, mert bekerült a Megasztárba, de azért is, mert életében először szerelmes.

– Hogyan engedtek egy tizenhat éves kamasz lányt a szülei a Megasztár-házba?
– Nehezen. Éppen ezért az egyik nap az anyukám, a másik nap az apukám lakik velem a szobámban. Mivel még nem vagyok nagykorú, az egyik családtagom beköltözhetett velem. Van, hogy a nagymamám alszik itt. Csak a húgom hiányzik nagyon.

A Megasztár-házban
Fotó: press.Tv2.hu

– Mi lesz a sulival, amíg tart a verseny?
– Magántanuló lettem. Hetente egyszer jön hozzám egy tanár, és az a nap csakis az iskoláé. Remélem, hogy nem fogok túlságosan lemaradni!

– Említetted a párbajkisfilmedben, hogy két igazán fontos dolog van most az életedben. Az egyik a Megasztár, a másik pedig az, hogy életedben először vagy szerelmes.

– Igen, így van. A párom is tizenhat éves, ahogy én. Meg szokott látogatni a Mega-házban, mert nagyon hiányzik. Amikor találkoztunk, már túl voltam az első Megasztár-meghallgatáson.

Fotó: press.TV2.hu

– Látott a műsorban? Nem merült fel benned az elején, hogy csak azért akar megismerkedni veled, mert szerepelsz a tévében?

– Igen, felismert, mert nézte az adást, de ő nem olyan fiú, akit ez az ismertség érdekelne. Egyszerű kamaszpáros vagyunk.

– Mivel lennél elégedett? Mit vársz ettől a produkciótól?

– Egyszerűen csak azt szeretném, ha elismernének mint énekest, és koncertezhetnék.

– Kinek a véleménye fontos számodra a zsűritagok közül?
– Mind a négyük tanácsa és kritikája fontos, de akire biztosan érdemes hallgatni, az Presser Gábor és Mester Tamás.

– Ha eljutsz odáig a versenyben, hogy duettet énekelhetsz egy ismert előadóval, kit választanál?
– A régi „megások” közül biztosan Király Viktort mondanám. Már csak azért is, mert ő az Egyesült Államokban élt, én pedig Kanadában, így biztosan remek angol nyelvű duettet adnánk elő.

– Beszéljünk egy kicsit Kanadáról: hogyan kerültetek oda, és mennyi időnként jártatok haza?

– Ötéves voltam, amikor kiutaztunk, és tíz évig éltünk kint. Nagyon rossz volt legyőzni a honvágyat, már csak azért is, mert háromévente tehettük meg, hogy hazalátogassunk Magyarországra. Amikor kilencévesen meglátogattuk a nagymamát itthon, nem ismertem meg. Szörnyű volt.

– Csak a Megasztár miatt költöztetek haza?

– Engem leginkább ez motivált abban, hogy hazajöjjek, és persze az egész családot a honvágy.

– Alaposan megváltoztatták a frizurátokat. Mennyire engeded, hogy változtassanak a stílusodon, az öltözködéseden?
– A fodrásznál, Zsidró Tamásnál csak annyi kérésem volt, hogy a hajam hossza maradjon meg. Ruhában viszont nem szeretnék olyat felvenni, ami nem hozzám való. De bízok a Divatkreátor (a Divatkreátor egy új valóságshow a TV2-n, fiatal divattervezők készítenek ruhákat a megasztároknak – a szerk.) versenyzőiben, és biztosan jól tudunk majd együtt dolgozni.

 

 

Exit mobile version