– Azon tanakodtam, vajon miért Önt említette Laci, amikor megkérdeztem, hogy kivel készítsem róla az interjút. Barátság lehet Önök között, vagy mester és tanítványa kapcsolat…
– Á, nem voltam én kifejezetten a mestere soha. Bár 12 évvel korábban kezdtem a szakmát, és volt olyan időszak, amikor behozott hozzám modelleket, hogy véleményt alkossak az általa vágott frizuráról, de ez természetes, hisz az ember az elődök tudását magába szíva próbál meg fejlődni. A kapcsolatunk sokkal inkább barátság, amely úgy 25 évvel ezelőtt kezdődhetett, amikor én is bekerültem a Wella Top Team vezető fodrászainak csapatába. Onnantól kezdve együtt turnéztunk az országban, de a Daciájával többször megjártuk a külföldi kiállításokat is. Persze akkor már jó ideje ismertük egymást, hiszen Laci a ’70-es évek közepe óta folyamatosan jelen volt a különböző versenyeken.
– Milyen volt a 20 éves Hajas Laci? Sejtette, hogy ilyen karriert fog befutni?
– Abban az időben még nem voltunk olyan viszonyban, hogy meg tudjam ítélni az üzleti képességeit, de a szakmájában kétségtelenül nagyon tehetséges volt. 1975 körül láttam őt először egy KISZ-es ifjúsági versenyen, és már ott feltűnt, hogy milyen ügyes. Persze nem csak én vettem ezt észre, így ’77-ben, mikor eljöttem egy nagyon neves Andrássy úti szalonból, hogy maszek üzletet nyissak, ő került a helyemre. Eltelt pár év, ő behozta, sőt túlszárnyalta a mestereit, és megnyitotta az első saját szalonját, amelynek nem akadt párja a városban.
– Mi lehetett a sikere titka?
– Azt hiszem, olyan agya és szeme van ennek a fiúnak, ami nagyon ritka. Mindig két lépéssel előrébb járt a többieknél. Mikor mi még facsavarókkal dolgoztunk, ő már műanyaggal. A legjobb bútor és fejmosó is az ő szalonjában volt, amelyet rendkívüli stílusérzékkel alakított ki. Ő használt először számítógépet az üzletben, minden héten szakmai továbbképzést tart a fodrászainak, és még számtalan ötletét sorolhatnám. A tehetség találkozott nála a céltudatossággal, a szorgalommal és az intelligenciával, ezáltal eleve elrendeltetett, hogy ilyen sikeres legyen.
| Hajas László Fotó: Sanoma-archívum/Csibi Szilvia |
– Tényleg ő a legjobb?
– Elárulok egy titkot. Amellett, hogy a szakmánkban sokan elismerik a másik tehetségét, jogosan vagy alaptalanul mindenki magáról gondolja azt, hogy ő a legjobb. De kétségtelen, hogy ő rendkívüli kvalitásokkal megáldott fiatalember, aki nem véletlenül van ott, ahol. Szinte biztos vagyok benne, hogy a tanulók is elsősorban az ő keze alatt szeretnék elsajátítani a szakma fortélyait.
– Gondolom, jócskán vannak irigyei.
– Biztosan, hiszen az óriási konkurenciaharcban a többieknek küzdeniük kell a vendégért. Ezenkívül az is érthetetlen lehet sokak számára, hogy ők miért nem emelhetnek árat, míg – mondjuk – Hajas vagy Zsidró probléma nélkül megteheti ezt. Erről is azt gondolom, hogy egyrészt tudomásul kell venni, hogy ekkora ereje van a hírnévnek, másrészt lehet utánuk csinálni. Én innen most hazamegyek főzni és unokázni, ahelyett, hogy – mondjuk – videós továbbképzést tartanék a fiatal kollégáknak. Ez is egy választás. Bennem ezért nincs egy szemernyi irigység sem.
– Abból kifolyólag, hogy sokat szerepel a médiában, gyakorlatilag vele azonosítják az országban a mesterfodrászatot. Ön mit gondol erről?
– Büszke vagyok rá. A lehető legnagyobb szakmai tudás birtokában összefogottan és szépen nyilatkozik, amivel emeli a fodrászszakma fényét. Nekünk is jó, ha egy ilyen ember képvisel minket, és azt gondolom, hogy a többi fodrász számára is húzóerő, példakép.
– A szakmai nyilatkozatokon kívül egyre több szórakoztató műsorban is a képernyőre kerül. Gondolok itt a Szombat esti lázra, a Rettegés fokára, a Kalandra falra, a Nemzeti Vágtára vagy a Vacsoracsatára. Ez a celebszerep egy kicsit sem kellemetlen a fodrászszakmának?
– Azt gondolom, nincs az ilyesfajta szereplésben semmi rossz, sőt elismerés, ha úgy találják, hogy nem csak arra érdemes, hogy a színfalak mögött dolgozzon. Egyébként mindig felhívom, ha látom egy televíziós szereplését, vagy ha hallom egy nyilatkozatát a rádióban. Nem udvariasságból, egyszerűen úgy gondolom, hogy a barátságunkra tekintettel ez a minimum. Szoktak cinkelni a vendégeim azzal, hogy megkérdezik, én is szerepelnék-e táncos műsorban, vagy elmennék-e főzni. A válaszom erre az, hogy természetesen igen, csak engem nem hívnak.