A Mi Emberünk egy interjúsorozat, fórumozó olvasóink segítségével készül: ők döntenek arról, hogy ki legyen az interjúalany, és mi legyen hozzá az első kérdésünk. A hetedik Mi Emberünk a szavazatok alapján Levente Péter lett, következzen tehát olvasóinkkal közös interjúnk.
| Fotó: Sanoma Archív/Story-Best Archívum |
Nők Lapja Cafe fóruma: – Miért működik olyan régóta Döbrentey Ildikó és az Ön házassága?
– Döbrentey Ildikóval azért vagyunk ilyen jól 42 éve, mert ő az egyetlen ember, akihez erőmön felül is tudok alkalmazkodni. Hármas egységben tudom megfogalmazni. Elsőként az anyag: olyan nő volt – és ma is olyan nő –, hogy eszméletlen. Amikor megláttam ezt a csajt, gondolni sem mertem rá, hogy egyszer belém szeret. 176 centiméter, 90-es mellbőség, vékony derék, hosszú combok, a térde kalácstérd, amibe lehet puszit adni, hosszú, gótikus lábfej, szőke, hosszú haj, kék szem, csodás mosoly. A második rész a szellem: még a legegyszerűbb vicceimen is őszintén tud nevetni, és értelmes dolgokról tudunk beszélgetni. A harmadik dolog pedig a lélek, azaz a megbízhatóság, a hűség, a felelősségérzet, a méltóság, az irgalom… Máig képtelen vagyok haragudni vagy megsértődni rá.
– Soha nem fordult még ilyen elő?
– Soha. Megbántódom, de az más. Mindent hármas egységekben vizsgálok. Például a sértődés után jön a bosszú és utána a válás. A megbántódás után – alliterációs hármas – megbeszélhetem a dolgot, és utána megbocsáthatok.
– Mindent a hármas számmal magyaráz… Magatartás-kultúrát tanít. Ez a szám a tantárgyában is jelentéssel bír?
– Minden hármas szentség. A magatartás-kultúra alapvetése a gondolkodás-döntés-cselekvés hármas egysége. Amikor elkezdtem a tanítást, az volt a feladatom, hogy a gyógypedagógus-jelölteket arra biztassam, hogy ne csak a gyógypedagógiai esettel foglalkozzanak, hanem vizsgálják meg a körülményeket, a családi környezetet, és tanulják meg, hogyan kommunikáljanak a szülőkkel, a nagyszülőkkel. Ezt a tantárgyat én viselkedéskultúrának neveztem. Amikor 2001-ben publikáltam, dr. Kopp Mária ráébresztett, hogy ez már a magatartás-kultúra, vagyis három viselkedési fázis ötvözete: az ösztönös, az eszes és a társas viselkedéseké. Ha az ösztöneinket fojtjuk vissza, vagy az eszünket nem megfelelően pallérozzuk, esetleg a társasságunkat szorítjuk vissza, azaz csak a szűk családunkkal vagy pártunkkal, egyházunkkal törődünk, az a társas lényünket altatja. A társas lényem arra való, hogy a különböző konfliktushelyzetekben segítsen eldönteni, vajon ösztön- vagy észlényként érdemes reagálnom. Egyes esetekben a legbölcsebb hallgatni.
– Gondolja, hogy ezt meg lehet tanítani? Az ember alapvetően ösztönösen cselekszik…
– Azt, hogy valaki társasan viselkedjen, lehetetlen megtanítani. Ez belső igény eredménye lehet; én például magamnak tanítom, hangosan gondolkodva. Informálni viszont szükséges. Minden órámat azzal kezdem, akár egyetemistákkal, akár felnőttekkel találkozom, hogy „kedveseim, magatartás-kultúráról fogok hangosan gondolkodni, az önök bizalmából. Köszönöm, hogy velem töltik az időt.” A végén csak egy dolog érdekel: pazaroltam-e az idejüket, vagy sem.
| Levente Péter, Döbrentey Ildikó és unokájuk Fotó:Sanoma Archív/Ványi Ákos |
– Ezek szerint csak opciókat mutat.
– Mindent hármas egységekre építek: a test, szellem, lélek, illetve a lélek, szellem, matéria hármasára. Ilyen gondolkodással a döntéseimben csökken a hibaszázalékom, és tudom vállalni a felelősséget a cselekedeteimért. Ettől a három szemponttól lesz egyébként ízes a tantárgyam. Informálom a hallgatóimat, illusztrálok, hogy megértsenek, és továbbgondolásra inspirálok. Instrukciót, utasítást, parancsot önmaguknak adhatnak hallgatóim találkozásunk után.
– Egy főiskolán fix hallgatói vannak, a gyermekeknek szóló előadásain viszont állandóan változó a közönség. Tud egy, azaz egy alkalommal is kellően informatív lenni?
– A művészi szolgálatomban, amikor egy órára találkozik velem egy gyerek, azt egy életre megjegyezheti. 49 éve dolgozom, 45 éve népszerűen, évi 120 magánfellépéssel. Ezen túl lehetséges még a tévé, a rádió, a színház. Átlagosan 300 gyermek érkezik egy rendezvényre.
– Kábé 1 800 000 emberrel találkozhatott. Nyilván társul mellé felelősségérzet…
– A számból vette ki a szót. Én ebben olyan kemény vagyok, hogy a tanítói, a művészi és a közéleti szolgálatban egyesek tartanak tőlem. Gyűlölöm a pazarlást lelki, szellemi, materiális szempontból egyaránt. Nálam például nem lehet elkésni, trágárul beszélni.
– Mert? Akkor mi lesz?
– Szólok az illetőnek, hogy jegyezze meg: ez utoljára történt. A következőnél minden megbeszélt közös programot kihúzhat a naptárából. Gryllus Vilmossal 30 éve dolgozom együtt. Vele a kapcsolatom olyan fontos, mint a feleségemmel. Ildikóhoz erőmön felül is képes vagyok alkalmazkodni, Vilmoshoz csak erőm határáig. Nekem 45 éve nem maradt el fellépésem, nem késtem el, és nem volt műsorváltozásom. 1985-ben viszont Gryllus Vilmos egyszer nem érkezett meg a Mikroszkóp Színpadra. Azt mondja az ügyelő, hogy „akkor most te vagy én jelentsem be, hogy elmarad az előadás?”. Mondom: „Mi marad el? Miről beszélsz? Megtartjuk az előadást.” Nálam mindig van kéznél egy bábu…
– Most is?
– A kocsiban van. Akkor egy kis fekete, függönyrojtokból készült bábu volt nálam, aminek nem volt igazi szeme és szája. Fekete István emlékére ezt a bábut Bogáncsnak neveztem el. Azt vettem elő akkor a Mikroszkóp Színpadon, és Vilmos összes végszavát vele mondtam el, így csak a zenés betétek maradtak ki, azaz a koronán az ékkövek. Azaz hiányzott nyolc rubin az előadásból! A közönség így is szerette, nem derült ki, hogy mit veszítettek. Én tudtam.
– Gryllus Vilmos hova lett?
– Délben megtaláltuk. Nem volt neki beírva a füzetébe, elfelejtette az előadást. Azóta sem fordult elő ilyen.
| Fotó: Sanoma Archív/Ványi Ákos |
– Egyszerre engedő és domináns típusnak tűnik. Játszik az emberekkel? Úgy értve, hogy szeretné megtudni, hol vannak a határaik?
– Én ezt tesztnek nevezem egy társasjátékban. Az egész földi jelenlét szerintem társasjátékok sorozata, amelyekben nemcsak a győztesnek kell gratulálni, hanem a vesztesnek is! Ildikóval a lányunkat már óvodásként megtanítottuk arra, hogy ha nyer egy játékban, álljon oda a vesztesek elé, fogjon velük kezet, miután gratuláltak neki a győzelemért, és válaszolja azt, hogy „köszönöm, gratulálok, vesztes”. 10 éves kora körül Dorka feltette a kérdést, hogy miért kell gratulálni a vesztesnek. „Három dolog miatt, kedvesem. Egy: megköszönöd, hogy leült veled játszani, pedig mást is tehetett volna. Kettő: hogy nem csalt a játékban, nem mágnesezte meg a dobókockát, nem hamisította meg a kopogtatócédulákat. Három: hogy kedvet csinálj neki ahhoz, hogy legközelebb is veled játsszon.” A társasjáték folyamatos, lényege a sportszerűség. Számos nagy ember csak a halálos ágyán jött rá, hogy nem használta a társas lényét. Például II. József vagy Voltaire. Óriási dolgokra lettek volna még képesek a számos zseniális eredményük mellett, ha ébren lett volna a társas lényük. Így – az utolsó pillanatban felriadva – maradt a rendeletek visszavonása, a bocsánatkérés.
– A feleségét mindig úgy említi, hogy Döbrentey Ildikó. Semmi feleségem, az asszony, a nejem. Csakis Döbrentey Ildikó… különös felhanggal.
– Elismerő szeretettel! A tiszteletemet vívta ki, amikor egyévnyi házasság után egy ötvenforintos okmánybélyeggel visszavette a leánykori nevét. Tehát ő Döbrentey Ildikó.
– Otthon is ezt mondja neki?
– Előfordul. Ha munkáról van szó, akkor általában azt mondom, hogy Döbrentey Ildikó. Családi vállalkozásunkban én vagyok az ügyvezető, mivel én vagyok a férfi. A beltagunk viszont csakis nő lehet, hiszen teljesen másképpen gondolkodik, mint egy férfi. A férfi feladata, hogy a vita után megértse, amit a nő mond, aztán újabb vita után egyetértésre jussanak, aztán jöhet a közös megvalósítás. Beltag csak egy lehet, merthogy csak egy emberhez lehet erőn felül, 101 százalékosan alkalmazkodni. Így a bizalmatlanság és a sportszerűtlenség ki van zárva, a pazarlás minimális. Vállalkozásunk őrzését egy állandó kültagra bíztuk. Ő az Isten. Azért kültag, hogy más is választhassa. Nálunk ez így eredményesen működik.
Meri vagy nem meri rovatunkban az előző Mi Emberünk kér valamit az aktuális interjúalanytól.
– Jakupcsek Gabriella kedvéért adjon elő valamit, amitől egy gyerek biztosan abbahagyja a sírást.