Mi Emberünk: “Nálam nem lehet elkésni, trágárul beszélni”

Fencsik Tamás | 2010. Október 06.
Levente Péter finom iróniával szemléli és hármas egységekben látja az élet dolgait. Legyen szó házasságról, üzletről, gyereknevelésről vagy éppen tanításról…

A Mi Emberünk egy interjúsorozat, fórumozó olvasóink segítségével készül: ők döntenek arról, hogy ki legyen az interjúalany, és mi legyen hozzá az első kérdésünk. A hetedik Mi Emberünk a szavazatok alapján Levente Péter lett, következzen tehát olvasóinkkal közös interjúnk.

Fotó: Sanoma Archív/Story-Best Archívum

Nők Lapja Cafe fóruma: – Miért működik olyan régóta Döbrentey Ildikó és az Ön házassága?
– Döbrentey Ildikóval azért vagyunk ilyen jól 42 éve, mert ő az egyetlen ember, akihez erőmön felül is tudok alkalmazkodni. Hármas egységben tudom megfogalmazni. Elsőként az anyag: olyan nő volt – és ma is olyan nő –, hogy eszméletlen. Amikor megláttam ezt a csajt, gondolni sem mertem rá, hogy egyszer belém szeret. 176 centiméter, 90-es mellbőség, vékony derék, hosszú combok, a térde kalácstérd, amibe lehet puszit adni, hosszú, gótikus lábfej, szőke, hosszú haj, kék szem, csodás mosoly. A második rész a szellem: még a legegyszerűbb vicceimen is őszintén tud nevetni, és értelmes dolgokról tudunk beszélgetni. A harmadik dolog pedig a lélek, azaz a megbízhatóság, a hűség, a felelősségérzet, a méltóság, az irgalom… Máig képtelen vagyok haragudni vagy megsértődni rá.

– Soha nem fordult még ilyen elő?
– Soha. Megbántódom, de az más. Mindent hármas egységekben vizsgálok. Például a sértődés után jön a bosszú és utána a válás. A megbántódás után – alliterációs hármas – megbeszélhetem a dolgot, és utána megbocsáthatok.

– Mindent a hármas számmal magyaráz… Magatartás-kultúrát tanít. Ez a szám a tantárgyában is jelentéssel bír?
– Minden hármas szentség. A magatartás-kultúra alapvetése a gondolkodás-döntés-cselekvés hármas egysége. Amikor elkezdtem a tanítást, az volt a feladatom, hogy a gyógypedagógus-jelölteket arra biztassam, hogy ne csak a gyógypedagógiai esettel foglalkozzanak, hanem vizsgálják meg a körülményeket, a családi környezetet, és tanulják meg, hogyan kommunikáljanak a szülőkkel, a nagyszülőkkel. Ezt a tantárgyat én viselkedéskultúrának neveztem. Amikor 2001-ben publikáltam, dr. Kopp Mária ráébresztett, hogy ez már a magatartás-kultúra, vagyis három viselkedési fázis ötvözete: az ösztönös, az eszes és a társas viselkedéseké. Ha az ösztöneinket fojtjuk vissza, vagy az eszünket nem megfelelően pallérozzuk, esetleg a társasságunkat szorítjuk vissza, azaz csak a szűk családunkkal vagy pártunkkal, egyházunkkal törődünk, az a társas lényünket altatja. A társas lényem arra való, hogy a különböző konfliktushelyzetekben segítsen eldönteni, vajon ösztön- vagy észlényként érdemes reagálnom. Egyes esetekben a legbölcsebb hallgatni.

– Gondolja, hogy ezt meg lehet tanítani? Az ember alapvetően ösztönösen cselekszik…
– Azt, hogy valaki társasan viselkedjen, lehetetlen megtanítani. Ez belső igény eredménye lehet; én például magamnak tanítom, hangosan gondolkodva. Informálni viszont szükséges. Minden órámat azzal kezdem, akár egyetemistákkal, akár felnőttekkel találkozom, hogy „kedveseim, magatartás-kultúráról fogok hangosan gondolkodni, az önök bizalmából. Köszönöm, hogy velem töltik az időt.” A végén csak egy dolog érdekel: pazaroltam-e az idejüket, vagy sem.

Levente Péter, Döbrentey Ildikó és unokájuk
Fotó:Sanoma Archív/Ványi Ákos

– Ezek szerint csak opciókat mutat.
– Mindent hármas egységekre építek: a test, szellem, lélek, illetve a lélek, szellem, matéria hármasára. Ilyen gondolkodással a döntéseimben csökken a hibaszázalékom, és tudom vállalni a felelősséget a cselekedeteimért. Ettől a három szemponttól lesz egyébként ízes a tantárgyam. Informálom a hallgatóimat, illusztrálok, hogy megértsenek, és továbbgondolásra inspirálok. Instrukciót, utasítást, parancsot önmaguknak adhatnak hallgatóim találkozásunk után.

– Egy főiskolán fix hallgatói vannak, a gyermekeknek szóló előadásain viszont állandóan változó a közönség. Tud egy, azaz egy alkalommal is kellően informatív lenni?
– A művészi szolgálatomban, amikor egy órára találkozik velem egy gyerek, azt egy életre megjegyezheti. 49 éve dolgozom, 45 éve népszerűen, évi 120 magánfellépéssel. Ezen túl lehetséges még a tévé, a rádió, a színház. Átlagosan 300 gyermek érkezik egy rendezvényre.

– Kábé 1 800 000 emberrel találkozhatott. Nyilván társul mellé felelősségérzet…
– A számból vette ki a szót. Én ebben olyan kemény vagyok, hogy a tanítói, a művészi és a közéleti szolgálatban egyesek tartanak tőlem. Gyűlölöm a pazarlást lelki, szellemi, materiális szempontból egyaránt. Nálam például nem lehet elkésni, trágárul beszélni.

– Mert? Akkor mi lesz?

– Szólok az illetőnek, hogy jegyezze meg: ez utoljára történt. A következőnél minden megbeszélt közös programot kihúzhat a naptárából. Gryllus Vilmossal 30 éve dolgozom együtt. Vele a kapcsolatom olyan fontos, mint a feleségemmel. Ildikóhoz erőmön felül is képes vagyok alkalmazkodni, Vilmoshoz csak erőm határáig. Nekem 45 éve nem maradt el fellépésem, nem késtem el, és nem volt műsorváltozásom. 1985-ben viszont Gryllus Vilmos egyszer nem érkezett meg a Mikroszkóp Színpadra. Azt mondja az ügyelő, hogy „akkor most te vagy én jelentsem be, hogy elmarad az előadás?”. Mondom: „Mi marad el? Miről beszélsz? Megtartjuk az előadást.” Nálam mindig van kéznél egy bábu…

– Most is?
– A kocsiban van. Akkor egy kis fekete, függönyrojtokból készült bábu volt nálam, aminek nem volt igazi szeme és szája. Fekete István emlékére ezt a bábut Bogáncsnak neveztem el. Azt vettem elő akkor a Mikroszkóp Színpadon, és Vilmos összes végszavát vele mondtam el, így csak a zenés betétek maradtak ki, azaz a koronán az ékkövek. Azaz hiányzott nyolc rubin az előadásból! A közönség így is szerette, nem derült ki, hogy mit veszítettek. Én tudtam.

– Gryllus Vilmos hova lett?
– Délben megtaláltuk. Nem volt neki beírva a füzetébe, elfelejtette az előadást. Azóta sem fordult elő ilyen.

Fotó: Sanoma Archív/Ványi Ákos

– Egyszerre engedő és domináns típusnak tűnik. Játszik az emberekkel? Úgy értve, hogy szeretné megtudni, hol vannak a határaik?
– Én ezt tesztnek nevezem egy társasjátékban. Az egész földi jelenlét szerintem társasjátékok sorozata, amelyekben nemcsak a győztesnek kell gratulálni, hanem a vesztesnek is! Ildikóval a lányunkat már óvodásként megtanítottuk arra, hogy ha nyer egy játékban, álljon oda a vesztesek elé, fogjon velük kezet, miután gratuláltak neki a győzelemért, és válaszolja azt, hogy „köszönöm, gratulálok, vesztes”. 10 éves kora körül Dorka feltette a kérdést, hogy miért kell gratulálni a vesztesnek. „Három dolog miatt, kedvesem. Egy: megköszönöd, hogy leült veled játszani, pedig mást is tehetett volna. Kettő: hogy nem csalt a játékban, nem mágnesezte meg a dobókockát, nem hamisította meg a kopogtatócédulákat. Három: hogy kedvet csinálj neki ahhoz, hogy legközelebb is veled játsszon.” A társasjáték folyamatos, lényege a sportszerűség. Számos nagy ember csak a halálos ágyán jött rá, hogy nem használta a társas lényét. Például II. József vagy Voltaire. Óriási dolgokra lettek volna még képesek a számos zseniális eredményük mellett, ha ébren lett volna a társas lényük. Így – az utolsó pillanatban felriadva – maradt a rendeletek visszavonása, a bocsánatkérés.

– A feleségét mindig úgy említi, hogy Döbrentey Ildikó. Semmi feleségem, az asszony, a nejem. Csakis Döbrentey Ildikó… különös felhanggal.
– Elismerő szeretettel! A tiszteletemet vívta ki, amikor egyévnyi házasság után egy ötvenforintos okmánybélyeggel visszavette a leánykori nevét. Tehát ő Döbrentey Ildikó.

– Otthon is ezt mondja neki?
– Előfordul. Ha munkáról van szó, akkor általában azt mondom, hogy Döbrentey Ildikó. Családi vállalkozásunkban én vagyok az ügyvezető, mivel én vagyok a férfi. A beltagunk viszont csakis nő lehet, hiszen teljesen másképpen gondolkodik, mint egy férfi. A férfi feladata, hogy a vita után megértse, amit a nő mond, aztán újabb vita után egyetértésre jussanak, aztán jöhet a közös megvalósítás. Beltag csak egy lehet, merthogy csak egy emberhez lehet erőn felül, 101 százalékosan alkalmazkodni. Így a bizalmatlanság és a sportszerűtlenség ki van zárva, a pazarlás minimális. Vállalkozásunk őrzését egy állandó kültagra bíztuk. Ő az Isten. Azért kültag, hogy más is választhassa. Nálunk ez így eredményesen működik.

Meri vagy nem meri rovatunkban az előző Mi Emberünk kér valamit az aktuális interjúalanytól.
Jakupcsek Gabriella kedvéért adjon elő valamit, amitől egy gyerek biztosan abbahagyja a sírást.

 

 

 

Exit mobile version