A sztárvilág rút kiskacsái

wt | 2010. Október 20.
Az az általános kép él bennünk a hollywoodi sztárokról, hogy karcsúak, és ragyognak a szépségtől. Vannak azonban olyan művésznők is, akik pontosan a hátrányaikkal kerültek előtérbe, s ez tette őket világhírűvé.

Barbra Streisand

A hatvanhét esztendős dívát a pályája kezdetén mindenki leszólta. A hangja és a színészi tehetsége meggyőző volt, de a producerek túl csúnyának találták a hatalmas orrát. Barbra nem volt hajlandó kisebbre faragtatni, s milyen jól tette! Védjegyévé, szexepiljévé vált az orra, és lassan az emberek is megszokták, sőt vonzónak látták a színésznő külsejét. Streisand mindig is szerette a szép pasikat, meg is szerzett magának közülük jó néhányat. Filmjeiben is ragaszkodott ahhoz, hogy a legvonzóbb színészek oldalán szerepelhessen. Robert Redford, Ryan O’Neal, Omar Sharif, Jeff Bridges és Nick Nolte is meggyőzően játszotta a vásznon, hogy halálosan szerelmes tud lenni a nagy orrú művésznőbe. Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjak igazolják, hogy a tehetség felülemelkedhet a külsőségeken. Barbra a napokban jelenteti meg legújabb albumát, amelynek témája természetesen ezúttal is a szerelem lesz!

 

 

Amy Winehouse

Az agyontetovált bőrű, züllött külsejű Amy Winehouse egy pillanat alatt robbant be a könnyűzene világába. Míg a lapok az alkohol- és drogproblémáiról cikkeztek, a lemeze mindenhol felkúszott az eladási listák élmezőnyébe. Az énekesnő mára egy horrorfilm szereplőjére hasonlít, mégis sikerült megtartania a helyét a legnépszerűbb zenészek között.

 

Jelenleg is új albumán dolgozik, amely garantáltan újra az igényes zene kedvelőinek kedvence lesz.

 

Sarah Jessica Parker

A legsikeresebb színésznő, akit tán egyetlen férfi sem szeretne meztelenül látni maga mellett! Sarah Jessica már gyerekkorában ismerkedett a filmezéssel, de az igazi sikert mégis a Szex és New York című sorozattal szerezte meg, amely mára kultikussá vált a szingli nők körében. A hat évadot megélt szappanopera Carrie Bradshaw-ja már a mozikban is tarolt. A színésznő több esélyt kapott „normális” szerepekre, de a közönség sosem tudta komolyan venni. Karikatúraszerű arcához még a legrosszabbul öltöző sztárnak is megválasztották több ízben, ennek ellenére ő tesz a szokásokra, és kellemesen érzi magát a bőrében. Idén ünnepelte a negyvennegyedik születésnapját, és már három gyermeket nevel.

 

Jennifer Hudson

Huszonöt évesen az első szerepéért Oscar-díjat kapott! Húsz kiló súlyfelesleget cipelve is bizonyította, hogy képes háttérbe szorítani a szexidol Beyoncét. A fekete énekesnő egy amerikai tehetségkutatóban tűnt fel, ám onnan hamar kiszórták. A Dreamgirls című film teltkarcsú asszonyának szerepét mintha neki találták volna ki. Jennifer zseniálisan játszotta a megcsalt asszonyt, és közben úgy énekelt, hogy szem nem maradt szárazon a mozik nézőterén. A sztár a privát életben sokat küzdött a kilókkal, de végül be kellett látnia, hogy ő sosem lesz nádszálkarcsú. Mára megtalálta a boldogságot is, férjhez ment, és néhány hónapja megszülte első gyermekét is.

 

 

Bette Midler, Whoopi Goldberg

A világ legcsúnyább nőjeként emlegették Bette Midlert, amikor először megjelent a vásznon. A színésznő arca és alkata sem tipikusan hollywoodi, mégis a világ legnagyszerűbb komikájává nőtte ki magát, és a lemezei is milliószámra fogynak. Whoopi Goldberget Steven Spielberg fedezte fel 1985-ben, s a csúnyácska nő megrázó alakítását azonnal Oscar-díjra jelölték. Whoopi megpróbált kitörni a skatulyából, anorexiás lett, csontsoványra fogyott, kivasaltatta a haját, és kék kontaktlencsét hordott, viszont az emberek pont azért kedvelik, ami. Nagyszájú, trampli, smink nélküli asszony, aki ha feltűnik a vásznon, akkor mindenkinek nevetni támad kedve.

Bette Midler
Whoopi Goldberg

Toni Collette

Az ausztrál színésznőnek is évekbe telt, mire megbékélt a külsejével. Széles csípője és kusza fogsora miatt eleinte csak a „furalány”-szerepeket játszhatta el, de talán pont ezért kaphatta meg 1994-ben a főszerepet a Muriel esküvője című filmben, és mindenkit levett a lábáról. Azóta sorra kapja a főszerepeket, és a Broadway színpadain is nagy sikerrel játszik zenés darabokban. A vörös színésznő mostanra boldog anya, és már csak azokat a filmeket vállalja el, amelyeket kihívásnak érez.

Nia Vardalos

A görög származású színésznő 1994-ben kapta első szerepét, de a sikerre egészen 2002-ig kellett várnia, amikor is egy stúdió filmet készített az általa írt Bazi nagy görög lagzi című forgatókönyvből. Nia maga játszotta a főszerepet, és sztárrá vált. A csúnyácska lány, aki megtalálja az igaz szerelmet – a történet mindenkinek bejött. A színésznő egyelőre nem tudja lemosni magáról a görög csaj szerepét, bár már nagyon szeretné. Negyvenhét évesen kezdi unni a viccelődést, de amíg a komédiák ilyen szépen hoznak neki a konyhára, addig beéri ezzel is.

Tanita, Tracy, Alanis

Az indián és maláj szülőktől származó énekesnő első lemezét egyetlen kiadó sem akarta megjelentetni. A férfias hangú, kicsit sem szexi lány erősen kilógott a nyolcvanas évek popsztárjai közül. Samantha Fox, Kim Wilde vagy éppen Madonna mellett erős kontrasztot mutatott az MTV-n a megjelenése. Első videoklipjében alig néhány pillanat erejéig tűnt fel, akkor is félig árnyékban látszott. A Twist in My Sobriety ennek ellenére világsláger lett, és Tanita lassan kilépett a fénybe. Talpig feketében, hajlott háttal, smink nélkül gitározott a színpadon, s a közönséget így is elbűvölte. A most negyvenéves énekesnő egyre fiúsabb külsőt öltött, már a haját is rövidre vágatta, és kizárólag nadrágot hord, de a rajongói kitartanak mellette. Sokszor hasonlították a clevelandi Tracy Chapmanhez, aki szintén teljesen natúr arccal, mezítláb búg a mikrofonba, de ő is bezsebelt már minden lehetséges díjat magának.

Tanita Tikaram

 

Alanis Morissette a kilencvenes évek derekán tűnt fel, és hatalmas szájával azonnal a toplisták élén találta magát. A szépnek kicsit sem nevezhető kanadai énekesnő aztán mégis kifogta magának a világ egyik legszexisebb pasiját, Ryan Reynoldst. Igaz, az a szerelem már a múlté, de Alanis most is remekül érzi magát a bőrében, és esze ágában sincs változtatni a külsején.

Tracy Chapman
Alanis Morissette

 

 

Exit mobile version