Nászút luxuskivitelben – Mézeshetek à la Beckham

nlc | 2010. November 06.
Ha már koppintunk, legyünk stílusosak és lopjunk a legnagyobbaktól. Victoria és David Beckham 10 éves házassági évfordulójukat tavaly nyáron egy exkluzív második mézeshetekkel ünnepelték. Ha te is ilyet akarsz, mi segítünk megvalósítani. Vigyázat! Közel sem pénztárcakímélő ajánlatok következnek.

2009. július 4-én, pontosan a tízéves házassági évfordulójukon indult második mézeshetére Victoria és David Beckham. Ők, akik egyébként imádják a reflektorfényt és a felhajtást, most 14 napra elbújtak a világ elől, és egy privát, exkluzív, romantikus utazással ünnepelték meg az évfordulójukat. A focista és felesége a Seychelles-szigetekre utazott, ahol úgy andalogtak, mintha csak friss házasok lennének.
Már tíz évvel ezelőtt is megadták a módját a mézeshetüknek, és másodszorra sem spóroltak a nyaraláson. Kettejüknek összesen 50 000 fontba, azaz körülbelül 16 és fél millióba forintba került a kis kiruccanás. Eláruljuk, hogy mi került ennyibe, és azt is, hogyan hozhatjuk ki az álomnyaralást ennek a töredékéből.

Helikopter repítette őket a gyógyfürdőbe

David és Victoria ezért a 16 millió forintért a trópusi mennyország legszebb hotelében szállt meg, ahol már megérkezésük napján egy négyfogásos vacsorával lepték meg őket. Másnap korán reggel egy gyógyfürdőbe mentek, de nem ám dzsippel vagy hajóval: természetesen helikopter repítette a boldog párt.
A fehér homokos tengerparton hatalmas sétákat tettek esténként, és nemegyszer romantikus csókcsatába kezdtek a homokban…
Két nap után Victoria és David kijelentkezett a hotelből és egy strandvillát béreltek, amelyhez egy 250 méter hosszú saját tengerpart tartozik, így senki sem zavarhatta meg őket. „Ezekben a villákban 3 méter széles ágy található, márványpadlós fürdőszoba és egy hatalmas öltözőszoba csak a hölgy vendégnek” – mesélte el az egyik takarító az angol Sunday Mirror lapnak. „Hogy távol tartsák a fotósokat, a nap 24 órájában egy biztonsági őr vigyázott rájuk. Egy saját séfjük is volt, aki a nap bármely szakaszában elkészítette az általuk kért ételt. Ráadásul kértek egy saját masszőrt és egy gondnokot is, aki tisztán tartotta a medencéjüket” – pletykált tovább az alkalmazott.

 

Háromcsillagos szállás 1,5 millióért

Természetesen ilyen luxuskiadásokat egy átlagos házaspár nem engedhet meg magának, de most a téli időszakban egészen jó áron elrepülhetünk mi is a Seychelles-szigetekre. Az egyik utazási irodánál, amelyik kifejezetten a tengerparti nyaralásokra specializálódott, most akár 25 000 forintos kedvezménnyel utazhatunk el a fehér homokos mennyországba. Egy 21 napos luxusnyaralás (4 éj a Viktória-vízesésnél, 7 éj pihenés Mauritius szigetén és 7 éj a Seychelles-szigeteken) most 639 900 forintba kerül, ebből azonban lejön a
25 000 forint kedvezmény. Így két főnek a szállás és a repülőjegy 1 229 800 forintba kerül – hol van ez a Beckham-féle 16 milliós kiadástól!? Ehhez azonban még hozzájön kétszer a 99 900 forintos illeték, a legolcsóbb, 500 forintos utasbiztosítás és a 22 ezer forintos sztornóbiztosítás. És a végösszeg már majdnem másfél millió forintra rúg.

Fürdőbelépő 30 ezerért

S hogy ezért mit kapunk? Ha nem is magángéppel, de jó öreg turistaosztályon elutazhatunk a földi paradicsomba. A Viktória-vízesésnél még ötcsillagos szállodában aludhatunk, azonban Mauritiuson és a Seychelle-szigeteken már csak egy háromcsillagos szállás jön ki a másfél millióból. A saját masszőrről és a személyi séfről pedig jobb, ha lemondunk. Ha nem nyertük meg utazás előtt a lottóötöst, akkor jobb, ha beérjük az árban található félpanziós ellátással.
Ha friss házasok vagyunk és az összes fakultatív programon részt akarunk venni, akkor nem árt még tíz perccel tovább húzni a menyasszonytáncot, ugyanis ezekért is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Aki hajókirándulásra szeretne indulni, és le akar menni a korábban említett luxusgyógyfürdőbe, ahová Victoria és David, annak közel 30 000 forintot kell kifizetnie az irodának.

Összegezve, ha le akarjuk másolni a 16 milliós Beckham mézesheteket, akkor minimum 2-2,5 milliót táncoljunk össze a menyecsketánc alatt. Különben marad a jó öreg Balaton, a Hapci hajó, a tihanyi visszhang és a siófoki lángos.

Exit mobile version