Michael Douglas pert nyert exneje ellen

nlc | 2010. November 16.
Michael Douglas pert nyert exneje ellen. A nagybeteg színészt Diandra rángatta a bíróság elé, mondván, joga van részesedést kapni Douglas Tőzsdecápák 2 című filmje után. A bíróság nem adott a volt feleségnek igazat.

Sokak szerint szívtelen lépés volt Diandra Douglas részéről, hogy bíróság elé rángatta exférjét. A volt asszony azzal érvelt a bíróságon, férjével megegyeztek a válásukkor, hogy minden olyan film nyereségét elfelezik, amit Douglas a házasságuk alatt forgatott. Diandra a válás idején ennek megfelelően hatalmas összeggel, sok-sok millió dollárral lett gazdagabb, de úgy tűnik, ez is kevés az elhagyott asszonynak.

Diandra volt férje Tőzsdecápák 2 című filmje után szeretett volna pénzt kapni, mondván, az első részt még  a házasságuk alatt forgatta Douglas… A bíróság azonban elhajtotta a bosszúszomjas asszonyt. 

Sokan nem is a kereseten ütköztek meg, hanem azon, hogy volt szíve egy súlyos beteg, a lábán alig álló embert perelni. Aki nem mellesleg a férje volt hosszú éveken át.

 

 

Exit mobile version