Magára maradt Stohl András

nlc | 2010. November 28.
Egyedül vezette a Való Világ első összefoglalóját Stohl András.
Műsorvezetőtárs nélkül, egyedül vezette a Való Világ első összefoglalóját Stohl András. Úgy tűnik, a nézők a kezdeti felhördülés után megnyugodtak, és a tárgyalására készülő színész-műsorvezető egyedül is kamerák elé mer állni. Bár Stohl egy kicsit feszültnek tűnt, bizonyította, hogy felvállalja magát, és nem szégyenkezik a nézők előtt. Többször bocsánatot kért már, az erre hivatott hatóság, vagyis a bíróság decemberben majd ítélkezik fölötte. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy András nem maradt teljesen egyedül az összefoglalóban, ugyanis három kiskutya is vele volt a stúdióban, őket Devecserről mentették meg. A kiskutyák hamarosan beköltöznek a Villába, az állatbarát nézők pedig örökbe fogadhatják őket.
 
Magára maradt Stohl András
Exit mobile version