Kiengedték Damut! Retteg a volt kedvese

nlc | 2010. November 29.
Szabadlábra helyezték Damu Rolandot hétfőn, a Fővárosi Bíróság másodfokon ugyanis helyt adott a sorozatszínész védői fellebbezésének – értesült az MTI. Volt barátnője azonban fél.
Kiengedték Damut! Retteg a volt kedves

A másodfokon eljáró bíróság megalapozottnak találta, hogy jogszerűtlen volt védencük előzetes letartóztatása, mert sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem áll fenn.

Damu Rolandot november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.  Damu Roland részletes vallomásában ártatlannak vallotta magát, sőt több ízben azt nyilatkozta, hogy vállalja a hazugságvizsgálatot is.

A színész volt kedvese, Palácsik Tímea összeomlott a hír hallatán. Egyik névtelenségbe burkolózó volt kolléganője szerint a fiatal lány retteg Damu bosszújától.

– Timi nagyon fél, és családja sem tudja megvédeni. Amikor megtudta, hogy Roland szabad, keze-lába remegett. Nagyon aggódunk érte – mondta el a barát. 

Damut immár három ügyvéd védi, a sztár pedig azt állítja: Palácsik Tímea támadt rá az ominózus éjszakán, s ő csak védekezett.

 

Exit mobile version