A sztárvilág legbőkezűbb adakozói

Kabai József | 2010. December 20.
A sok pénz boltkórossá, lustává, szenvedélybeteggé tehet. Jó esetben viszont adakozóvá. Mint például a következő híres és körberajongott milliárdosokat!

Sandra Bullock
Akkor nyugodt, ha adhat
A színésznő egy interjújában egyszer elmondta, hogy bűntudata támad, amikor földönfutókról hallott, miközben ő gondtalanul él. Úgy gondolja, hogy adnia kötelező. Sandra kizárólag 1 millió dollárban gondolkodik: 2001. szeptember 11. után 1 milliót utalt át az amerikai Vöröskeresztnek, és ugyanennyit küldött a 2004-es cunami okozta károk helyreállítására. Idén újabb milliót juttatott el a haiti földrengés túlélőinek. A kétlábúak mellett a négylábúakról sem felejtkezik el. Kóbor kutyákat fogad örökbe.

Sok kutyát fogadott örökbe

Oprah Winfrey
Nyomorban élt, most másokon segít

A milliárdos műsorvezető, az amerikai televíziózás nagyasszonya becslések szerint eddigi élete során 300 millió dollárt fordított jótékonykodásra. Ezzel a legbőkezűbb adakozóként tartják számon Amerikában. Saját alapítványa van, amin keresztül tavaly több mint 40 milliót adományozott karitatív célokra. Elsősorban nők és gyerekek taníttatására fókuszál, ami érthető. Winfrey-nek sanyarú gyermekkora volt, nyomorban élt, verték, szexuálisan zaklatták, amit elért, azt ereje megfeszítésével érte el.

Oprah évente megrendezi a jótékonysági gyaloglást


Brad Pitt és Angelina Jolie
A magyarokon is segítettek

A sztárpár 2008-ban 8,4 millió dollárt folyósított a Jolie–Pitt Alapítvány részére, és körülbelül 5 milliót utaltak át a Katrina hurrikán által letarolt New Orleans újjáépítésére. 2010-ben 1 milliót juttattak el az „Orvosok határok nélkül” nevű projektnek, ami a földrengés sújtotta Haiti lakóinak orvosi ellátásáról gondoskodik. A néhány hete Magyarországon forgató Jolie és férje több millió forinttal támogatta a vörösiszap-károsult családokat. Az adomány pontos összegét az adományozók kérésére nem hozták nyilvánosságra.

Angelina és Brad a 2009-es UNICEF-gálán

Tiger Woods
Saját alapítványának 10 milliót adott

A sztárok balhéit kiteregető híradások mindig nagyobbat szólnak, mint a „jó hírek”, erről a világ legjobban kereső sportolója tudna mesélni. A golf királya az elmúlt egy évben részegen okozott autóbalesetével és szexbotrányaival bérelte ki a címlapokat, miközben csendben adakozott: 3 millió dollárt küldött a haiti földrengés okozta károk enyhítésére. Bőkezűsége nem új keletű, 2006-ban például 9,5 millió dollárt utalt át a Tiger Woods Alapítvány jótékony akcióira.       

Woods 3 milliót adott a haiti földrengés áldozatainak

Nora Roberts
Kezdő írókat támogat

Amerika legsikeresebb szerelmesregény-írónője, aki eddig 209 kötetnyi csókkal és könnyel árasztotta el a világot, idén 4,45 millió dollárt költött jótékonykodásra. Szíve természetesen hazahúz, amit úgy kell érteni, hogy az írással kapcsolatos karitatív projekteket karol fel. Adományával segíti az irodalmat, kezdő írók első lépéseit támogatja, de mindenekelőtt az írástudatlanság felszámolását célozta meg. 
 

Nora Roberts, forrás: www.upi.com


Barbra Streisand
Bántalmazott nőkön segít

Az énekes-színésznő összesen mindeddig 11 millió dollárt helyezett el a Streisand Alapítvány számláján. Adakozókedve számos területre kiterjed, pénzéből jut többek között környezetvédelemre, AIDS-kutatásra és bántalmazott nők érdekvédelmére.

AIDS-kutatásokra ad pénzt
Exit mobile version