Sarka Kata, az új Beckhamné

nlc | 2011. Január 28.
Kés alá fekszik Sarka Kata. Hajdú Péter felesége kisebb kebleket szeretne.
Kisebbítetti a melleit Sarka Kata

Sarka Kata komoly elhatározásra szánta el magát: kiveteti a szilikont a melleiből.

„Négy éve, mielőtt Petit megismertem, megnagyobbíttattam a mellem, ám akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy családot alapítok. Ám váratlanul betoppant az életembe Peti, jöttek a gyerekek, és hatalmas lett a cicim” – mondta Kata, aki huszonnégy kilót fogyott második babája születése óta, és éppen azt tervezi, hogy szerkesztőként munkába áll.

„Ha visszamehetnék az időben, akkor mindenképpen csak a szülés után nagyobbítanám meg a keblemet. Jelenleg semmi másra nem vágyom, csak hogy ugyanolyan szép, arányos legyen, mint amikor még lány voltam” – mondta Kata a Bors című napilapnak.

Nem ő az egyedüli szépség a sztárvilágban, aki nem elégedett mellműtétje eredményével. Pamela Anderson négyszer változtatott keblei méretén, a kilencvenes években úgy döntött, hogy túl nagynak és nehéznek találja. Victoria Beckham első gyermeke születése után műtette meg magát, majd egy esztendeje úgy döntött: mégiscsak jobb a természetes, és kivetette a szilikont.

 Sarka Kata smink nélkül

 

Exit mobile version