Éva megkívánta Jerzyt – árulkodó fotó!

nlc | 2011. Március 28.
VV Éva, aki ősellenségnek tartja a villában a szépfiú Jerzyt, most egészen lázba jött a fiú vetkőzős műsorától.

Barátnője kitálalt Anikóról

A villában amúgy is erotikától fülledt légkör uralkodott, hiszen a fiúk chippandale-ruhában, a lányok pedig lenge táncoslány-öltözékben vonaglottak a táncparkettre.
Azt ünnepelték, hogy véget ért a mindegyikük számára megerőltető katonai hét, hazamentek végre a kiképzőtisztek. Anikó visszafogottabban, Éva és Gigi pedig kihívóan billegett a fiúk előtt. Béci, Alekosz és Laci poénosra vették a figurát a rúdnál – olyannyira, hogy a katonás Laci még a hátsóját is megvillantotta –, Jerzy pedig egy profi vetkőzős produkciót mutatott be a lányoknak, amit a nagy ellenfél, Éva is párás tekintettel figyelt. Mindez azért furcsa, mert Éva valójában gyűlöli Jerzyt, és minden valószínűség szerint őt fogja majd kihívni párbajozni. 

 

 
 
Exit mobile version