Knézy ügyvédje: a volt feleség előadást rendezett

nlc | 2011. Április 08.
Tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott Knézy Jenő. A riporter ügyvédje szerint felháborodott az ítéleten.
Knézy ügyvédje: a volt feleség előadást rendezett

A Duna Televízió riportere a tárgyalás után a Független Hírügynökségnek elmondta: súlyos testi sértés kísérlete miatt kapott 10 hónap felfüggesztett börtönt. Ezt a cselekményt apósa ellen követte el. A bíróság indoklása szerint bár tényleges bántalmazás nem történt, Knézy Jenő testalkata lehetőséget adott volna a bántalmazás elkövetésére. Legalábbis így fogalmazott a Független Hírügynökségnek Knézy Jenő.
– Nem törtem el a feleségem állkapcsát – mondta el Knézy, aki ügyvédje szerint felháborodott az ítéleten.
– Fellebbeztünk az ítélet ellen, és felháborítónak tartjuk. A volt feleség előadásának hitt a bíróság, pedig semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá a szavait. A szóban forgó sérülés esetében maradék hámhorzsolást állapított meg a szakértő. Ráadásul az eset után 24 óra is eltelt, mire a volt feleség látleletet kért, és ennyi idő alatt bármi történhetett – mondta el dr. Kamarás Péter.

Exit mobile version