Hírességek kínos pillanatai – fotókkal

nlc | 2011. Április 11.
Tízszer jobban felfigyelnek egy kínosnak, illetlennek, kétbalkezesnek vélt pillanatra az emberek, ha sztárról van szó. Összeszedtünk néhány fotót, amit a hírességek legszívesebben örökre kitörölnének az ügynökségek oldaliról.

Lindsay Lohan nyomában
VV Éva dobott egy hátast a legutóbbi párbajon, amikor megtudta, hogy minimális előnnyel ugyan, de legyőzte Gigit. Éva „fetrengéséből” még a konszolidáltabb fotót választottuk, a törtető lány ugyanis fittyet hányt a fotósokra és villantott, terpesztett… örömében. Nyilván nem ez a legelőnyösebb kép Éváról, de legalább ő szándékosan fetrengett a földön, nem úgy, mint Lindsay Lohan, akinek szinte beiktatott program péntek esténként, hogy buli után hanyatt esik az utcán.


Csak a lábat figyeljék!
Harrison Ford annyira lezseren próbált meg besétálni fiatal kolléganője, Rachel McAdams mögött az Ébredj velünk! című filmjük premierjére, hogy ez lett a veszte. A veterán színész nem nézett a lába elé, és sikerült rálépnie partnernője tűzvörös ruhájára. Csak a színésznő figyelmességén múlott, hogy rajta maradt a ruha. Lehet, még egy lépés, és Ford akaratlanul is levetkőztette volna a Rachelt.

Nem a nép, az eső az ellensége
Károly herceg második felesége, Kamilla, finoman szólva sem tartozik az angolok kedvenc „hírességei” közé. Mégsem a nép a legnagyobb ellensége, hanem a zord angol időjárás és fránya műanyag esernyők. Kamilla egy hivatalos rendezvényről távozott, amikor egy kis kellemetlenséget okozott neki a viharos szél, így a hercegné az esernyője foglyává vált.

Dupla dózis égés
Három nap alatt sikerült kétszer kellemetlen helyzetbe hoznia magát a High School Musical sztárjának, Vanessa Hudgensnak. Március 28-án bulizni ment barátnőivel, de valamivel igencsak összekoszolta a hófehér ruháját, mert a parti végén hatalmas pink folt éktelenkedett a drága öltözéken. Április elsején pedig – ismét bulizás közben – sikerült úgy kifestenie magát, hogy az élénkvörös rúzsából három fogára is jutott.

Viszket?
Tucatjával találkozunk naponta olyan hírességekkel, akikről „orrtúrós” kép készül. Vannak, akik másik kezükkel próbálják eltakarni a piszkálást, mások valamivel elegánsabb módon zsebkendővel próbálják megoldani a problémát… Egy elismert magyar riporter mondta: mindenki csinálja, na de nem nyilvános helyen, hanem amikor egyedül van. Nos, úgy látszik, ezt elfelejtették közölni a hírességekkel. Mi pedig Maria Geronozzo „bányászmunkáját” mutatjuk be.

Exit mobile version