AZ RTL világsztárt farag VV Béciből? – árulkodó fotók!

nlc | 2011. Április 19.
Rapsztár akar lenni VV Béci. Az egykori villalakónak minden esélye megvan, hogy fényes karriert fusson be, és ebben az RTL is támogatja!

Béci utoljára mindenkinek beszólt!

„Rappelni akarok” – mondta el többször is VV Béci, aki azt is hozzátette, hogy kiesése napja lesz a második születésnapja, hiszen érzi, számos remek lehetőség vár rá. A VV sztárjai a kiesésük után szinte mind befutottak: Olivér százezrekért haknizik, Zsófika egy műmellel és egy saját számmal lett gazdagabb, és Gigi is számos remek ajánlatot kapott, legutóbb a Sugarbird divatbemutatójára hívták. 

A műsor kreatív producere elmondta: nem engedik el játékosaik, így Béci kezét sem. „Mindenben támogatjuk a játékosokat, hogy megvalósuljanak az álmaik” – mondta el Rubin Kristóf. 

Ez olyannyira igaz, hogy Béci a párbajon a kalapban és a bő ruhában pont úgy nézett ki, mint a fiatal világsztár, Bruno Mars. Ahogyan Béci, úgy Bruno is sokáig dolgozott a zenei életben háttérmunkásként, és ő is korán megtanulta, hogy az előadásai során a show legalább olyan fontos, mint az éneklés.

Ki tudja, talán Béci lesz a magyar Bruno Mars? 

 
 

 

Exit mobile version