A párbajgyőztes Éva összeszólalkozott Bécivel

nlc | 2011. Május 02.
Ismét csak két százalékkal győzött Éva, a Való Világ törtetője. A göndör hajú lány ismét földhöz vágta magát örömében. De Béci hamar elrontotta az örömét.

Éva „csak” részegen kötözködik?

Éva maga sem hitte el igazán, hogy nyerhet Anikóval szemben, aki minden játék során jobbnak bizonyult nála, s a többség szerint sokkal vonzóbb nő is. Éva gyakran hangoztatta, hogy retteg a párbajtól, amit végül azonban tőle szokatlan módon elegánsabban kezelt, mint a korábbiakat. Hisz míg legutóbb Gigivel szétszedték a stúdiót, most egy-két villongást leszámítva, viszonylag szépen beszéltek Anikóval egymásról.
Éva egyedül a közönség soraiban ülő Bécivel szólalkozott össze, aki beszólt neki, hogy csak érdekből van együtt Alekosszal. „Alekkal csak használjátok egymást” – mondta a kiesett rapper. Éva persze nem hagyhatta ezt szó nélkül, azonnal válaszolt. „Béci, igazi taj voltál megint” – mondta Bécinek, aki nem titkoltan Anikónak drukkolt, még úgy is, hogy  kedvese mellette ült, és párszor féltékeny pillantásokat vetett Anikóra…

A(z) “Ki nyeri meg a Való Világot?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Alekosz

 

Exit mobile version