Schwarzenegger bejárónőjének exférje megszólal: “Elárultak”

nlc | 2011. Május 25.
Az elmúlt 13 évben Rogelio Baena azt gondolta, hogy Mildred Baenától született fiának ő a vér szerinti apja. Csak a múlt héten derült ki, hogy mindvégig hazudtak neki.

Három eltitkolt gyereke van a sztárnak

Múlt héten derült ki, hogy Arnold Schwarzenegger több éven át csalta feleségét a házvezetőnővel, aki 13 évvel ezelőtt kisfiút szült a színész-politikusnak. Hogy a gyermek Schwarzié, azt csak ő és az anya tudta. A nő férje és a politikus felesége nem is sejtették, hogy milyen ocsmány módon átverték őket. A Terminátor sztárja tavasszal vallotta be feleségének az igazat, aki azonnal bejelentette, hogy különválik férjétől, és a TMZ hírportál szerint bosszúból ő adta ki a sajtónak a balkézről született gyerek történtét is.
Most egy új szereplő is megszólalt az egyik amerikai talkshow-ban. Rogelio Baena – a bejárónő volt férje – arról beszélt, hogy mindvégig elárulta őt a neje, mert úgy tudta, hogy ő a kisfiú apja. „Hősként állították be a színészt, és kiderült, hogy közel sem volt az – mondta a beszélgetés elején a férfi, aki üzent a 13 éves fiának. – Én vagyok az apád! Ennyi és kész.”

Forrás: People magazin

 

Exit mobile version