Hogy tetszik a bulvárvilág? Hiszen kaptál ízelítőt belőle rendesen.
Ezért mindent meg is teszek, hogy továbbra is a perifériáján maradjak. (Nevet.) Igen, eddig is sejtettem, hogy nem való nekem ez a világ, de most már biztosan tudom. Ne érts félre, természetesen jólesik az érdeklődés, ha arról szól, amit csinálok, de a céltalan magamutogatás nem jön be. Nem szeretem, ha emberek csak azért vannak a nyilvánosság előtt, hogy ott legyenek.
Azért sejthetted, hogy ez a lehetőség együtt jár a feléd irányuló érdeklődéssel is. Ezt anno nem gondoltad végig, amikor elfogadtad a felkérést?
Dehogyisnem. Ám szerettem volna Caramellel énekelni, és nem mellesleg úgy gondoltam, hogy mint két éve végzett színésznőnek, jól jön majd, ha megismerik a nevem. És természetesen pontosan tudtam, hogy mindezt nem adják ingyen. Hogy majd megpróbálnak minket összehozni, hiszen olyan páros voltunk, akik erre bulvárszempontból alkalmasnak tűntek. De bármennyire is felkészülten vártam a „támadást”, azért tényleg sokkoló volt, amikor az első élő adásban, miután két hete készültünk egy Michael Jackson-dallal, egy perc múlva már az volt a zsűrinél a téma, milyen jól mutatunk együtt, és alig esett szó arról, hogy jól sikerült-e a bemutatkozó produkciónk.
Én azért egy picit megértem őket, hiszen te alapból hozod azt a típust, ami – Bartók Eszter óta tudjuk – bejön Caramelnek. És emellett nem lehetett szó nélkül elmenni… Feri egyébként segített abban, hogyan kezeld a helyzetet? Mert úgy tűnt, végig az ő „médiaelhárító” technikáját alkalmaztad.
Igen, kaptam, és azóta is kapok tőle egy csomó jó tanácsot. Ő mondta azt is, hogy húzzak meg egy határt, amin ne engedjek át senkit. Mert ha egyszer megteszem, nem lesz megállás – mindenki arra az egy ellágyulásra fog hivatkozni, és már be is kerülök az ördögi körbe.
Úgy tűnik, a média kezelésében túlnőtted a mestered. Hiszen a pletykákra Feri úgy reagált, hogy bemutatta új barátnőjét, te pedig csak ugyanazt mondtad, mint előtte: igen, van pasim, szakmabeli, de ennyi legyen elég.
Na látod, ez jó példa: Feri sem mondott semmit. Csak leszedték az újságírók az egyik közösségi portálról a közös képüket, és már kreáltak is egy sztorit anélkül, hogy bármit is mondott volna.
Azért nyugtass meg: több pozitív dolgot kaptál az elmúlt hónapokban, mint negatívat, ugye?
Persze! Ezek csak bosszantó helyzetek voltak, amelyek azért nem feledtették velem a verseny élményét.
A tudatos karrierépítésről szól az is, hogy a főiskola után két évvel már most menedzser áll mögötted?
Ugyan! Anyukám menedzserét kértük meg, hogy ebben a felfokozott időszakban segítsen szervezni az életem, mert már kezdtem elveszni az időpontok között. De ez nem jelenti azt, hogy bárki megmondaná, mit vegyek fel, vagy mit nyilatkozzam.
Jó, hogy a szüleid szóba kerültek – az ő példájukon láthattad, milyen az, ha valaki iránt érdeklődik a sajtó. Ráadásul anyukád, Papadimitriu Athina sohasem tett lakatot a szájára, ha az érzéseiről volt szó. Így hallhattuk nemegyszer tőle, mennyire megviselte, hogy új szerelme miatt apukátok nevelt fel titeket Annával, legutóbb meg arról mesélt, milyen terrorban élt az elmúlt években. Lehet, hogy ezek a helyzetek tettek téged zárkózottá?
Nem hiszem. Az, hogy anyu beszélt az életéről, a saját döntése volt, amit maximálisan tiszteletben tartok. Egyébként kellett egyfajta lelkiállapot ahhoz, ami őt erre a lépésre késztette… Egyébként meg apu mellett a Szomszédok idején ezt az érdeklődést nem láthattam – akkor más világot éltünk.
Egyébként ilyen genetikai háttérrel szerinted kódolva volt, hogy a tesóddal együtt a Színművészetin köttök ki?
Talán. Igaz, én a általános iskolában még állatorvos akartam lenni – ám gimnázium környékén átkattant bennem valami.
Szomszédok-élmény ide vagy oda, még mindig tartod magad ahhoz az állításodhoz, hogy sorozatban nem vállalnál szerepet?
Igen. Hidd el, ezzel nem akarok senkit sem megbántani, csak tudom: számomra ezek futószalagon gyártott feladatok, amelyek egyáltalán nem vonzanak. Ráadásul kapsz velük egy karaktert, amelytől aztán nehezen tudsz megszabadulni.
Ha már a kategorizálásnál tartunk, elnézve a színpadon játszott szerepeidet, te is bekerültél egy skatulyába: a szép lányéba. Az arany ember Tímeája, a Szentivánéji álom Helénája…
Ez nem így van szerencsére. Igaz, kapok olyan szerepeket is, ahol a szépségen van a hangsúly. De Helénát én inkább egy súlyos önbizalomhiányban szenvedő, túl magasra nőtt lánynak tartom, mint klasszikus szépségnek. Legutóbb pedig egy szemüveges, dadogós tinilányt kellett eljátszanom.
A nővéreddel még mindig tűzön-vízen át kitartotok egymás mellett?
Persze! Igaz, ő most Veszprémben próbál, nagyon be van fogva, de igen, elválaszthatatlanok vagyunk még mindig, és biztos vagyok benne, hogy azok is maradunk.
Ez azért külső szemlélőként nagyon fura: hasonlítotok egymásra, mint két tojás, ugyanaz az a szakmátok, ugyanarra az évfolyamra jártatok a főiskolán… Nem látjátok egymásban a konkurenciát? Pláne most, hogy úgy tűnik: egyikőtök jobban reflektorfénybe került.
Ha ez a téma felmerül, mi csak nevetünk rajta. Azt hiszem, ennek az a titka, hogy nagy szeretetben nőttünk fel. Olyan jó példa lebeg előttünk, amelyet sohasem írnánk felül. Talán ezért van az is, hogy mindkettőnkben ott a vágy, hogy bővítsük ezt a csapatot. Annának most lesz az esküvője, ő már előttem jár, de remélem, mindketten fiatalon leszünk majd anyukák is.
Nézegettem a neten a képeidet, hiszen köztudott, hogy imádsz fotózni. Nekem határozottan tetszenek – lehet, hogy még fogunk dolgozni együtt úgy, hogy te a kamera másik oldalán állsz?
Még az is lehet. Egyszerűen imádok fényképezni, már a gimi óta. Akkor még drága hobbi volt ez, hiszen a képeket elő kellett hívatni. Alig vártam, hogy legyen annyi félretett pénzem, hogy meglepjem magam egy komolyabb, digitális géppel. Nemrég sikerült is.
Tényleg nem vagy csajos típus! Jennifer Lopez az első nagyobb gázsijából gyémánt fülbevalót vett magának…
Igen, én még bizsut sem hordok… (Nevet.) De ez a hobbi szerintem jobb bármennyi karátnál. Most például hatalmas feladat talált rám. Megújul a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapja, és a rektori irodától felkértek: készítsek új portrékat a tanári karról. El tudod képzelni, ez mekkora megtiszteltetés nekem? Szakmailag és emberileg is.
Mielőtt még elkezdünk dolgozni a képeken, tisztázzuk előre: a saját fotózásodba mennyire szólsz bele?
Nyugi, tudom, hogy itt nem én vagyok a főnök… (Nevet.) De tény, hogy biztosan megnézem majd a fotós gépét, meg hátha elárul nekem egy-két profi trükköt. Hiszen amit én tudok, azt mind magamtól tanultam.