Uzsorások kezében Stohl sorsa?

nlc | 2011. Június 22.
Stohl András állítólag lenullázta magát anyagilag és nincs semmi pénze, pedig fizetnie kell áldozatának.
Uzsorások kezében Stohl sorsa?

Így ölelgették Stohlt a bíróság előtt

Stohl Andrást a keddi tárgyaláson azt kérdezte a bírónő, hogy miért nem fizette ki a baleset legsúlyosabb sérültjét, Pali bácsit? Stohl erre azt mondta, hogy ő szeretett volna megegyezni az idős férfival, de Pali bácsi ötmillió forintot kért, amit ő nem tudott vállalni, csak az összeg felét. A bírónő erre azt mondta, hogy szerinte akkor is kellett volna legalább egymilliót adnia Pali bácsinak, mire Stohl megígérte, hogy másnap kifizeti az pénzt. De a hírek szerint nincsen miből. A színész állítólag hitelt vett fel fóti házára, hogy kifizesse a kártérítéseket. Könnyen lehet, hogy az uzsorások kezére kerül. A színész maga is beszélt arról korábban, hogy ő is adott kölcsön nagy összegeket fűnek-fának, amiket soha nem kapott vissza később. Több millió forintja van kintlévőségekben. „Egy biztos, akárhonnan is, de megszerzem a pénzt. Amit ígértem, azt betartom” – mondta megkeresésünkre.

Stohl ügyvédje korábban a TV2-nek azt mondta, az eddig kifizetett közel 4 millió forintot Stohl a tartalékából és baráti kölcsönökből fizette.

Kezd kissé bonyolult lenni ez az ügy. Akkor most hitelt vett fel, barátaitól kért kölcsön, behajtotta a kintlévőségeit, vagy a megtakarítását élte fel? Reméljük, az igazság nem odaát van.

 

Exit mobile version