Nemi erőszak, pánikroham – élet a VV után

nlc | 2011. Július 05.
Mindennel próbálkoznak az egykori villalakók, hogy címlapokra kerüljenek és kérészéletű ismertségüket kamatoztatni tudják.

VV Gigi mindenkit átvert

A prímet Jerzy viszi. Miután a villában forró viszonyt kezdett Gigivel, most kiderült, hogy a napokban még meg is erőszakolták. Méghozzá egy nő. Hosszasan gondolkoztunk azon, hogyan tud ilyet összehozni egy nő (mert fordítva sajnos működhet), nagyon nem tudtuk elképzelni, de Jerzy alapos magyarázatot adott. „Valamit belekevert az italomba, és nem emlékszem semmire, csak hogy mellette ébredtem reggel és volt szex” – panaszolta a bulvárlapoknak a szépfiú.

De az sem semmi, ahogy VV Éva elintézett magának egy újságcikket. Az egykori törtető ugyanis – minő véletlen – éppen egy újságírót hívott fel azzal, hogy neki most nagyon pánikrohama van. Mi azt tanácsolnánk Évának, hogy legközelebb a mentőt, vagy a legközelebbi barátját hívja, így nem lesz hiteltelen az emberek szemében.

A dobogó harmadik fokára pedig Gigi kerülhet, aki a régi, jól bevált receptet alkalmazta: szerelmek, szakítások címlapon, majd a vetkőzés. Ezzel nem nagyon lehet mellélőni, kérdés, hogy mihez elég hosszú távon.

 

 

Exit mobile version