Ha a halál oka crack-, heroin-, kokaintúladagolás –
„Lebénult a légzése, vagy stroke-ot kapott”
Ha a halál oka féktelen alkoholizmus –
„A vérhányásba is belehalhatott”
Amy 2006-ban megjelent lemeze, a Back to Black nagyrészt az ivásról szólt: és itt nemcsak a Rehab című nótáról van szó, hanem az összes többiről is, amiben csalódottságáról és az italozásáról énekel. Sok barátja szerint Amy már nem használt kábítószert a haláli előtti hetekben, viszont napi két liter vodkát ivott. Amennyiben a féktelen ivászatba halt bele, akkor nagy valószínűséggel májzsugor ölte meg, amelynél kevés embertelenebb halál létezik. „Az ivászatok során heveny zsírmáj alakul ki, ami később májzsugorhoz, májelégtelenséghez vezethet. Ebbe – hacsak májátültetésre nem kerül sor – az illető belehal. Mégpedig nem is akárhogy: a halál előtti utolsó napokban következik be a máj munkájának felfüggesztése, ami azt jelenti, hogy a szerv egyre kevesebb vért tud megtisztítani és egyre több mérgező anyag kerül be a véráramba. Ekkor májkóma alakul ki. A vér más utat kezd keresni, a gyomor-nyelőcső határán kitágulnak a vénák, ami végül vérhányáshoz és olyan rosszulléthez vezethet, amibe – segítség hiányában – belehal az illető” – részletezte dr. Funk Sándor.
Ha a halál oka az, hogy hirtelen leállt a piával –
„Rettenetes hallucinációk gyötörhették”
Mitch Winehouse, Amy édesapja váltig állítja: lánya utolsó heteiben teljesen felhagyott az ivással. Állítólag orvosai azt tanácsolták neki, hogy fokozatosan tegye, de ő erre azt felelte, hogy úgy nem megy neki. Persze kérdés, hogy az említett orvosok miért nem kezelték az elvonást gyógyszerekkel, hiszen ez is egy járható út lett volna. Így azonban maradt a delirium tremens, ami halálhoz vezetett. „A delirium tremensbe esett betegek 2 százaléka meghal. Ha elkezdődik a folyamat és éppen nincs vele senki, akkor sajnos nem lehet segíteni. A beteg magatehetetlenül, tudatzavart állapotban fekszik, sutyorog, tétova kézmozdulatokat tesz, képtelen kontaktust létesíteni. Ez csap át delíriumba, ami már egy remegéses, súlyos tudatzavart állapot, ilyenkor egy gyulladás támadja meg az agyat” – mondja az orvos, majd hozzáteszi: ellentétben például a skizofréniával, a delíriumban komplex hallucinációk jelentkeznek, amelyek valamennyi érzékszervét érintik. „Ha valaki csak hall valamit, de nem látja, akkor el tudja képzelni, hogy az érzékcsalódás. Ha azonban azt érzi, hogy a bőrén egy ocsmány állat mászik, és hozzá hallja is azt a surrogó hangot, akkor könnyen szorongásos, fóbiás állapotba esik.”