Újra kellett éleszteni a magyar zenészt

nlc | 2011. Augusztus 15.
A Hooligans együttes basszusgitárosához mentőt kellett hívni, mert egy buli után, amikor hazaérkezett, rosszul lett, majd elveszítette eszméletét.
Újra kellett éleszteni a magyar zenészt

A Blikk információi szerint újra is kellett éleszteni a zenészt. A mentőket a zenész barátnője hívta,  miután észrevette, hogy barátja nem érzékeli maga körül a külvilágot.  „Az az igazság, hogy a barátnőm megmentette az életemet. Bevallom őszintén, nem nagyon értettem én sem, hogy mi történik pontosan, csak annyira emlékszem, hogy rettentően kimerült voltam, a mentők pedig úgy látták jónak, ha bevisznek a kórházba” – mondta Késmárki Zsolt. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Hooligans együttes basszusgitárosa kórházba került. Négy évvel ezelőtt zenésztársaival, Csipával és Endivel egy verekedésbe keveredett, amit nem úszott meg sérülések nélkül.

Exit mobile version