| Kravitz új albuma augusztus 22-én jelent meg |
Black and White America a most megjelent lemezed címe. Kicsit politikainak tűnik…
Elsősorban nem a politikáról szól, hanem rólam, az életemről és a bennem lévő kettősségről, amit a származásom is okoz. Egy vegyes házasságba született gyermek vagyok. Édesanyám családja a Bahamákról származott, afroamerikaiak voltak, apám pedig fehér bőrű. A dal – és ezáltal a lemez címe – azt mondja el, milyen volt a hatvanas években egy ilyen házaspár gyerekének lenni. Persze kicsit reagál arra is, ahol ma tart a világunk.
Akkor a család miatt van az, hogy az album egy részét a Bahamákon vetted fel, ezért építettél ott stúdiót?
Egyrészt ezért, igen. Gyerekként sok időt töltöttem a Bahamákon, amit nagyon szerettem. Örülök, hogy a lányomnak is lehetősége volt arra, hogy ilyen gyönyörű helyen töltse a gyerekkora egy részét. A másik ok azonban az, hogy itt érzem magam igazán biztonságban, kényelemben. A saját kis szigetemen élek, egy picike városban. Itt nem celebként tekintenek rám, hanem úgy, mint bármelyik helyi lakosra. Amikor másra van szükségem, Párizsba utazom, ahol egy nagy házam van, és a nyüzsgő városban töltöm a mindennapjaim. Ez is a bennem lévő kettősségről szól.
Ránézésre nem mondanálak tipikus apának. Nehéz a gyereknevelés?
Életem legnagyobb élménye, hogy apa lehetek. A lányom csodálatos gyermek, azaz már felnőtt nő. Nemcsak a lányom, de a legjobb barátom is. Szerencsére közel állunk egymáshoz, rengeteget tanultam tőle.
Több évtizede állsz a színpadon, és bármilyen hihetetlen is, de lassan betöltöd az ötvenet. Mit gondolsz, van még hova fejlődnöd?
Természetesen. Úgy érzem magam, mint aki épp most kezdte a szakmát, mint aki még nem csinált semmit. Azt gondolom, hogy ha abbahagynám a fejlődést, akkor halott lennék. Mind zeneileg, mind spirituálisan van még mit tanulnom. De ez a szép az életben.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a karriered során?
Azok a díjátadó gálák, ahol még az édesanyám is ott lehetett velem. Teljesen mindegy, hogy milyen elismerést kaptam, nem az számít, hanem az, hogy ő ott volt. Abban az évben, amikor meghalt, még részt vett velem egy gálán, ahol nyertem. Életem legszebb pillanata marad az, amikor láttam a reakcióját, a boldogságot és a büszkeséget az arcán.
Jelenleg egy filmen is dolgozol, amelynek Hunger Games a címe. Előtte a Preciousban is szerepeltél. Cél az Oscar-díj?
Nem szeretnék Oscar-díjat nyerni vagy ilyesmit. A színészetben az az érdekes számomra, hogy míg a zenében, a színpadon magamat adom, az én érzéseimet tárom fel, addig a vásznon egy másik ember bőrébe kell bújnom, másnak kell mutatnom magam, mint aki vagyok.
Nem úgy tűnik, hogy lenne időd unatkozni…
Valóban nem. (Nevet.) Ősszel Európában lépek fel, számos franciaországi koncertem lesz. Emellett az említett filmet forgatom valamint dolgozom a saját dizájner-cégemmel, a Kravitz Designnal. De a fotózással sem hagytam fel: jövőre szeretnék kiállítást szervezni. De nem bánom, hogy ekkora a nyüzsgés, nem akarok még nyugdíjas lenni.