Éjszakai bárban volt táncos VV Seherezádé

nlc | 2011. Szeptember 16.
Eddig arról mindenki hallgatott, hogy a nagyszájú VV Seherezádé, a szenvedélyes nő kategória győztese táncosnőként dolgozott éjszakai bárokban.
Éjszakai bárban volt táncos VV Seherezádé

„A nagymama azt sulykolta belém, hogy az első együttlét nagyon fontos, ne adjam magam oda kilóra senkinek, és én megvártam az igazit. Neki köszönhetem, hogy bennem van tartás, és nem vagyok olyan üresfejű magamutogató lány, mint a kortársaim többsége” – nyilatkozta a beszavazóshow előtt a Borsnak Seherezádé, aki hozzátette, hogy két éve, olasz barátjának adta oda magát először, akivel azóta is együtt van, ezért a villában biztosan nem szexel majd. A Bors azonban időközben megtudta, hogy Seherezádé több külföldi éjszakai bárban táncosnőként dolgozott, és közösségi oldalának adatlapja szerint erotikusmunka-közvetítő irodákkal is kapcsolatban volt, mielőtt összejött volna Claudióval. „Egy ismerős hozta őt be az ügynökségemre, és már volt is róla egy fotósorozat, amit Fejes Imre készített. A képeket meg is jelentettük a sexy.hu magazinban, Seherezádé pedig egy-két hónap múlva ment ki Olaszországba. Sokat beszélgettem vele, azt sem titkolta, hogy akkor még nem volt férfi az életében” – mondta a Borsnak Répás Lajos modellügynök. Claudio a Borsnak elmondta, valóban ő volt és máig ő az egyetlen férfi a szőkeség életében, míg barátnői azt mondták, valóban volt Máltán „meg itt-ott” táncolni, de semmi rosszat nem tett.

Exit mobile version