A könyvben „utolsó szó jogán” Stohl András legnagyobb lánya, Luca is megszólal. A tizennyolc éves lány szerint az apjának mindaddig nem volt gondja az alkohollal, amíg nem kezdett tévézni. „Akkor kezdődött, és a csajozás is. Akkor kezdte el csalni az édesanyámat. A totális önpusztítás. Már én is megmondtam neki, hogy kívülről ezen nem lehet segíteni, neki kell eldöntenie, hogyan tovább. Tudni kell nemet mondani, de ő nem is nagyon akar nemet mondani. Sokszor mérges vagyok rá, mert úgy érzem, sosem fog megváltozni. El kellene mennie valakihez, egy szakemberhez, aki segít. Jó lenne, ha egy kívülállónak el tudna mondani mindent. Kitakarítaná a lelkét, rendet tenne a belső világában” – olvasható a hamarosan megjelenő könyvben Luca véleménye.
Stohl nagylánya pontosan emlékszik arra a pillanatra, amikor megtudta: apja újra balesetet okozott. Zokogva üvöltözött vele, és azt kérdezte tőle: Hányszor kell még…? „Szombaton történt a baleset, felkeltünk, mentem volna balettra, és látom, hogy anyu keresi az ügyvéd számát. Kérdeztem, hogy mi a baj? Baj van, apádnak megint balesete volt. Jól van, remek. Sírás, bementem balettra, fél tízkor csörög a telefon. Apa volt, vidáman közölte: kijöttünk, már jövünk haza, nyugi, minden rendben van. Úgy felment bennem a pumpa, hogy még ezek után képes kedélyeskedni. Akkor ő is érezte, hogy most nem a szokásos pufogásról van szó. Nem tudom, mikor voltam ennyire mérges, vagy egyáltalán voltam-e már mérges ennyire valakire. Borzalmas volt” – idézi fel a könyvben a baleset utáni eseményeket a tizennyolc éves lány, aki úgy érzi, apja látszólag egészen jól viseli az egészet. „Nem tudom, hogyan és kinek adja ki magából a feszültséget, mert itthon nem. Minket mindig próbál megnyugtatni” – írja saját fejezetében a lány, aki sokáig azt mondta: nem kívánja, hogy apja börtönbe vagy fogházba kerüljön. „De csak mert az apám. Sokáig úgy gondoltam, ha nem a lánya lennék, akkor igenis azt mondanám, hogy megérdemli. És nemcsak emiatt az egy eset miatt, hanem úgy minden miatt. Rettenetesen mérges voltam rá. Ma már az a véleményem, hogy a börtön nagyon durva büntetés számára. Az is elég lett volna, ha csak egy-két napra rács mögé küldik, és megtapasztalja, hogy milyen az…”
Stohl Luca teljes vallomását megtalálhatod Szalai Vivien: Stohl András őszintén című hamarosan megjelenő könyvben.