Nagy Feró megsemmisítette az X-Faktor ikreit

nlc | 2011. Október 16.
Nagy Feró átlépett egy határt szombaton este, az X-Faktor döntőjében, amikor a 16 éves ikrekről alkotott véleményt?

Hatalmas dráma játszódott le a szombat esti X-Faktorban, rögtön a második produkció után. A tizenhat éves ikrek egy Christina Aguilera-dalt adtak elő, habár a közönségnek tetszett a produkció, négy mentor közül három közel sem volt elégedett. „Nagyon szépek vagytok, de ennyi, amit el tudok mondani. Miért, volt itt valami ének?” – kérdezte Nagy Feró a lányoktól a produkció után. Sokak szerint Feró átlépett egy határt, mert túl keményen vélekedett az Ikrekről, akik egyébként is gyakorlatilag mindenen elsírják magukat. „Maximalisták vagyunk, bizonyítani akarunk” – mondták kisfilmjükben a lányok könnyes szemmel. Mások azonban úgy gondolják: Feró csak elmondta a véleményét a saját stílusában, az ikreknek pedig fel kell nőniük a versenyhez és meg kell tanulniuk elfogadni a kritikákat. Mindenesetre a nézők továbbjuttatták őket, így jövő héten is találkozhatunk a lányokkal.

Érdekesség, hogy Nagy Feró az este folyamán Geszti Péter versenyzőivel volt a legkeményebb, talán nem véletlenül: a két férfi között évek óta adok-kapok háború folyik. Az X-Faktor alatt a rivalizálás úgy tűnik, újra felerősödik.

 
 

 

A(z) “Neked ki a kedvenced az X-Faktorban?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Muri Enikő

 

 

 

Exit mobile version