Nekiesett Nagy Ferónak Kováts Vera apja

nlc | 2011. November 07.
A Blikk szerint haza akarta vinni lányát a szombati X-Faktor után Kováts Vera édesapja. A papa alaposan elbeszélgetett lánya mentorával is.
Nekiesett Nagy Ferónak Kováts Vera apja

Majdnem párbajoznia kellett Kováts Verának a szombati X-Faktorban, és a lány többször elmondta: nem érezte sajátjának a választott dalt, amit elő kellett adnia. Mégsem ez dühítette fel a papát, hanem a tudat, hogy tizenhat éves lánya is részt vesz az adás utáni VIP-stábbulin – szerinte túl fiatal még ezekhez a rendezvényekhez, és csak az énekléssel kellene foglalkoznia –, ezért Vera édesapja éles szóváltásba keveredett lánya mentorával a kulisszák mögött. Feró a Blikknek elmondta: próbálta megnyugtatni a dühös édesapát, ami azért is fontos, mert Vera teljesítményén már most látszik a fagyos hangulat.

„Vera édesapja nagyon félti ettől az új világtól a lányát, aggódik érte, ami érthető is, hisz melyik lányos apuka nem rágná a tíz körmét, hogy mit csinál a 16 éves lánya?” – mondta a Blikknek Feró, majd hozzátette, hogy Verára mindenki úgy vigyáz, mintha a saját lánya lenne. De ő egyébként is egy felelősségteljes lány, aki tud vigyázni magára, és helyén van az esze. Feró elmondta azt is, hogy látja Verán adások után, mennyire szeretne ő is a stábbal bulizni, hiszen kamasz. „Próbálom én is minél szigorúbban fogni, sokszor hazaparancsolom időben, de egy szusszanásnyi kikapcsolódást azért engedek engedek neki” – mondta a mentor.

Mindenesetre Vera elment a szombat éjjeli a bulira, de a hírek szerint nagyon szomorú volt.

Exit mobile version