Egyedül kellett megbirkóznia Lil C-nek a kieséssel

Harcos Andrea | 2011. November 23.
Lil C teljesen összetört, vigasztalhatatlanul állt a tömegben az X-Faktor adásának vége után. A most kiesett énekest ráadásul családja sem tudta vigasztalni.
Egyedül kellett megbirkóznia Lil.C-nek a kieséssel

Rossz előjel volt már az is, hogy a produkciója kezdetekor nem nyílt ki Lil C előtt a LED-fal. Az énekes ennek ellenére megpróbálta összeszedni magát, de még saját mentorát sem tudta százszázalékosan meggyőzni. „Nagyon megzavart, hogy nem nyílt ki a fal, ezért nehezen rázódtam bele a dalba” – mondta előadása után Lil C. Végül neki kellett párbajoznia Kocsis Tiborral, aki rutinos tehetségkutatósként számított az összecsapásra, mégis meglepte, hogy ő kapta a második legkevesebb szavazatot. „Már megszoktam, hogy ebben a versenyben minden megtörténhet, de nehezen viseltem a párbajt. Ám azt is tudtam, hogy a párbaj arra való, hogy megnyerjük” – mondta Tibi, ám Lil C nem volt ennyire magabiztos. A fiatal srác teljesen összeomlott, amikor Ördög Nóra az ő nevét mondta ki. „Iszonyatosan meglepett, hogy kiestem, mert azt reméltem, hogy legalább a legjobb négyben benne leszek. Nekem ez túl korai volt, nem készültem rá fel” – panaszolta Lil C.

Lil C ráadásul egy olyan héten esett ki a tehetségkutatóból, amikor egyetlen családtagja sem tudott eljönni az élő show-ra. Senki nem tudta vigasztalni a fiút, csak mentora és a többi énekes. „Senki nem jött el a családomból. Egy-két barátom itt volt, de ők is késtek” – mondta Lil C, akinek még „mentor anyja”, Keresztes Ildikó sem tudott könnyíteni a fájdalmain. „Ők még nem olyan profi előadók, hogy a szemük se rebbenjen egy ilyen technikai hiba esetén. Két és fél percben kell bizonyítaniuk. És ha az elején történik valami, akkor nem tudnak átlendülni rajta. De hibázni lehet, nem ezen múlt Lil C veresége, hiszen a nézők döntöttek” – nyilatkozta Keresztes Ildikó, aki sosem titkolta, hogy nem indult könnyen a kapcsolata a 19 éves énekessel, de a végére már oroszlánként küzdött érte. „Nagyon rossz most ez a pillanat, de sokat fogunk még találkozni és csápolni a buliján” – mondta a mentor, aki szerint Lil C egója napokon belül helyreáll, és akkor egy videoklipnek és egy saját lemeznek is nekivág.

 

Exit mobile version