Kizárják a párbajnyertes VV-játékost?

nlc | 2011. December 05.
A Storyonline információi szerint az egyik felnőtteknek szóló tévécsatorna éjjel-nappal ismétli VV Vera pornófilmjét. Korábban csak egy ilyen jellegű fotó került elő Veráról, most azonban már magát az "alkotást" is láthatjuk. Kizárják érte?

Amikor októberben VV Verára igencsak hasonlító hölgyről került elő egy olyan fotó, ahol orálisan elégített ki egy férfit, még mindenkit türelemre intettek a készítők. Mondván: nem tudni pontosan, hogy Vera látható-e a képeken. Most azonban már nem kell nagyítóval nézegetni az említett filmet, hogy észrevegye a néző: 99%, hogy a felnőttmoziban a vasárnapi párbaj győztese, Vera szerepel.
Ezért egyébként nem jár kizárás, hiszen nem ő lenne az első játékos, akiről kiderült pornós múltja. Azért azonban már kaphat büntetést, hogy nem volt őszinte a készítőkkel.

A VV vezetősége egyelőre nem kommentálta a friss filmes híreket, de legutóbb így nyilatkoztak: „Megvizsgáljuk mind az enyhítő, mind a súlyosbító körülményeket és csak ezek után hozunk döntést az ügyben. Kétségkívül  legfontosabb momentum az, hogy Vera nem szólt nekünk a múltjáról, pedig az őszinteség alapkövetelmény a játékba kerüléshez” – nyilatkozta Rubin Kristóf korábban.

 
 

 

Exit mobile version