Válnak! Másfél évig tartott Fekete Dávid házassága

nlc | 2011. December 16.
A megasztáros Fekete Dávid másfél évvel ezelőtt vette feleségül Cserpes Laurát. A legfrissebb Story magazinban azonban úgy nyilatkoznak: a kapcsolatuknak vége, és elválnak.
Válnak! Másfél évig tartott Fekete Dávid házassága

Az énekes mindössze 23, Laura pedig 22 éves volt, amikor másfél évvel ezelőtt egybekeltek. Sokan aggódtak miattuk, azt mondták: túl fiatalok még a házassághoz, és az egész kapcsolatukat veszélyeztetik ezzel a komoly döntéssel. De ők szerették volna bebizonyítani, hogy jól döntenek, és megtalálták az életre szóló társat egymás személyében.

Meseszép esküvő, közös dal, közös élet után azonban a mesevilágnak vége lett, és másfél évvel az esküvő után úgy döntöttek, elválnak. Ma már ők is úgy látják, hogy túl korán házasodtak össze. „Nem az a fontos, hogy ki miben, mennyire és miképpen hibásabb… Ahogy telt-múlt az idő, rádöbbentünk, hogy elhamarkodottan kötöttük össze az életünket” – nyilatkozta Dávid a Story magazinnak.

A fiatalok az ünnepek után szeretnék megbeszélni a válást, de a döntés már megszületett.

Exit mobile version