Oláh Ibolya retteg a támadójától

nlc | 2012. Január 19.
Nem hajlandó elmenni a rendőrségi szembesítésre – írja a Blikk.
Oláh Ibolya retteg a támadójától

Hiába ismerték fel Oláh Ibolya támadóját a verekedés után, hivatalosan már nem merik azonosítani. Így nagyon valószínű, hogy az elkövető megússza a brutális támadást. Ruttner György elmondása szerint bár Oláh Ibolya szerette volna visszavonni a feljelentését, hiszen a barátnőjével együtt megbocsátott a történtekért, erre azonban nincs jogi lehetőség. „Az tény, hogy sem Oláh Ibolya, sem a másik sértett nem akar polgári pert vagy magánvádas eljárás indítani bántalmazójuk ellen. Úgy ítélik meg, sokkal jobb, ha igyekszenek elfelejteni a történteket” – jelentette ki az énekesnő ügyvédje. Oláh Ibolya már egy szót sem akar szólni a verésről, de korábban elismerte, hogy halálfélelme volt, napokig nyugtatókon élt, sőt még a barátnője is elköltözött tőle.

Exit mobile version