Tragédia VV Fecó életében

nlc | 2012. Február 01.
Látássérült édesanyja sohasem láthatta – írja a Blikk.
Tragédia VV Fecó életében

VV Fecónak már kisgyermekkora óta meg kellett tanulnia gondoskodnia magáról, sőt édesanyjáról is. Az 56 éves Marika asszony ugyanis a születésétől kezdve súlyosan, 95 százalékban látássérült, mert a szemlencséi nem fejlődtek ki. Mivel gyakorlatilag vak, két fiának és férjének sok feladatot át kellett vállalnia tőle. „Nagyon hálás vagyok a gyerekeimnek, amiben csak tudtak, segítettek nekem. (…) Sajnálom, hogy ilyen korán fel kellett nőniük a betegségem miatt” – mondta a cukorbeteg asszony, aki minden este ott ül a képernyő előtt. „Hallgatom, amit mond. Olykor meg is simogatom a képernyőt, mert már nagyon hiányzik nekem Fecó” – jegyezte meg a Pécs szélén, szerény körülmények között élő Marika, aki az újságokból is követi a luxusbörtönben történteket, a férje ugyanis mindennap felolvassa neki a Fecóról szóló híreket. A villalakó édesanyja nagyon bízik a valóságshow-ban megnősült fia győzelmében, s reméli, hogy ha a villa dumagépe – aki fél év alatt elképesztően lefogyott – elviszi a fődíjat, akkor végre az ő álma is megvalósulhat: egy földszinti, másfél szobás lakás, hogy ne kelljen többé lépcsőznie.

Exit mobile version