Bakiztak Szinetárék

nlc | 2012. Február 13.
Több hiba is becsúszott a színpadon, ám a Szinetár–Bereczki házaspár még inkább elbűvölte a közönséget. A bakik miatt felgyülemlett indulatukkal soha nem látott módon remekeltek a színpadon – írja a Bors.
Bakiztak Szinetárék – fergeteges volt a siker

A Budapesti Operettszínházban két éve nagy sikerrel futó darabjának, a Rebeccának a legutóbbi előadásán több hiba is becsúszott. Mindezek ellenére a főszerepeket játszó Szinetár Dóra és férje, Bereczki Zoltán – a bulvárlap szerint – a legjobb alakítását nyújtotta. A Megasztárban zsűriző Bereczki több sort is kihagyott a szövegéből, mivel állítólag egy zenekari hiba megzavarta. Szinetár Dóra pedig az egyik jelenetnél később lépett a színpadra. A Bors szerint Szinetár a kelleténél többet sírt a darabban, szinte végigzokogott egy felvonást. A bakik ellenére azonban a házaspár – akik január elején úgy döntöttek, hogy külön utakon fognak járni – eddigi legjobb alakítását nyújtotta – állítja a bulvárlap.

Exit mobile version