Lebukott a csajozós Megasztár-énekes

Szurovecz Kitti | 2012. Március 16.
Csak négyéves volt Nagy Kristóf Bozont, amikor elváltak a szülei, de mint mondja, egyáltalán nem bánja, mert így is gyönyörű gyerekkora volt.
A csajozás miatt kezdett énekelni a Megasztár

Édesanyjával és nővérével kiköltöztek a fővárosból Pilisvörösvárra, így az egész gyerekkora túrázással és kirándulással telt a hegyekben. Bozont csak nemrégiben költözött vissza Budapestre, első albérletébe. „Tizenhat évesen kezdtem zenélni egy rockzenekarban, és nem sokkal később rám ragadt a Bozont becenév is, méghozzá a kezelhetetlen hajam miatt – meséli Kristóf. – Az éneklés kezdetben csak azért érdekelt, mert a segítségével jóval egyszerűbb volt a csajozás, de aztán hamar rákaptam az ízére, így amikor leérettségiztem, már konziba mentem tovább. Most szabad a szívem, aminek örülök, mert így semmi nem vonja el a figyelmem a tehetségkutatóról. Abban bízom, hogy az új közeg majd párra lelnem is segít!” Bozont korábban dolgozott karaoke-műsorvezetőként, cipelt hangfalakat, sofőrködött együtteseknek – a lényeg az volt, hogy a zene közelében élhessen. Most pedig a világot jelentő deszkákra lép a Megasztárban!

Exit mobile version