Milliós bírság a TV2-nek

nlc | 2012. Március 29.
A kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt 13 millió forintos bírságot szabott ki a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorával kapcsolatos eljárásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

A valóságshow teljes szériája így összesen 18 millió forintos bírságot kapott – közölte a médiatanács ülését követő sajtótájékoztatón a testület egyik tagja. Vass Ágnes elmondta: a tanács szerdai ülésén a november 10-ei és 27-ei adásaival és azok műsor-előzeteseivel kapcsolatban állapított meg jogsértéseket. A testület korábban már két alkalommal állapított meg jogsértést: januárban egymillió, februárban pedig négymillió forintos bírságot szabott ki a széria miatt.

Mint kiderült, az ÖsszeEsküvők mind a 145 adását vizsgálták. Ezek között szerepeltek az este hét óra körül sugárzott napi összefoglalók, az éjszakai műsorszámok, az előzetesek, az úgynevezett összecsapások és a heti összefoglalók is. A szériát a hatóság ugyanolyan módszerrel vizsgálta, mint tavaly az RTL Klub valóságshow-ját, és négy témát ítélt aggályosnak: a szexualitás, a trágárság, a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás megjelenítését. A TV2 teljes műsorfolyamában a csatorna mintegy nyolcvan alkalommal sértette meg a médiatörvényt azzal, hogy a műsorszámokat helytelenül sorolta be a korhatári kategóriába, és nem a megfelelő időpontban sugározta azokat. 

 

Exit mobile version