Helyreigazítás

nlc | 2012. Április 18.
Helyreigazítás

A nlc.hu médiatartalom-szolgáltató 2012. március hó 14-ei online oldalán „Vizsgálat indult Damu bírójának ügyében” címen cikk jelent meg, amelyben dr. Szabó Noémi vonatkozásában azt a valótlan tényállítást tettük, miszerint „Befogadta azt az állampolgári bejelentést és a vizsgálatot indított annak tartalma miatt a Központi Nyomozó Főügyészség, amely szerint családi vagy rokoni kapcsolat lehet a Damu Rolandot szeptemberben elítélő volt bírónő, Szabó Noémi és az ügy sértettje, a színész volt barátnője között. Az eljárás azt jelenti, hogy a bejelentést tevő információnak alapja lehet, mert az ügyészség különben nem foglalkozna azzal”.

A valóság ezzel szemben az, hogy dr. Szabó Noémi jogi képviselője, dr. Józsa Edina ügyvéd megkeresésére a  Központi Nyomozó Főügyészség a jogi képviselőnek azt a tájékoztatást adta, mely szerint az „állampolgári beadvány bűncselekményre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó tényállást nem tartalmazott, annak alapján büntetőeljárás nem indult és – a sajtóhírekkel ellentétben – vizsgálatot nem folytatnak. Mivel vizsgálat nincs, annak alapján sem lehet a bejelentés. Damu bírájának, dr. Szabó Noéminek az ügyében nem indult vizsgálat.

A Fővárosi Törvényszék 2013. december 3-án kelt ítéletében megállapította, hogy Sanoma Media Budapest Zrt megsértette Szabó Noémi jó hírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa üzemeltetett Nők Lapja internetes oldalán, a nlc.hu oldalon 2012. március 14-én “Vizsgálat Damu bírájának ügyében” címmel megjelent cikkében valótlanul híresztelte, hogy a KNYF (Központi Nyomozó Főügyészség) által befogadott bejelentésre indult eljárás – amiben vizsgálták, hogy családi, rokoni kapcsolata lehet a Damu Roland színészt szeptemberben elítélő volt bírónő, Szabó Noémi és az ügy sértettje, a színész volt barátnője közt – azt jelenti, hogy a bejelentést tevő információnak alapja lehet, az ügyszség különben nem foglalkozna azzal, s valótlanul tette hozzá a szerző, hogy ez a “fordulat” ügyében kedvezne Damu Rolandnak.

Exit mobile version