Kiszavazták a magyarokat az angol tehetségkutató versenyből

Krisztina O'Brien | 2012. Május 11.
Csütörtök este az angolok kiszavazták a Face Teamet a Britain's Got Talent című tehetségkutató versenyből. Az akrobatikus kosárlabdacsapat ennek ellenére üdvözülten távozott, hiszen az eredmény nem a fiúk teljesítményét tükrözte, hanem az angolságukat (vagyis inkább annak hiányát).

Énekes körözött le minket

Tegnap este az angol ITV-n lezajlott a Britain’s Got Talent angol tehetségkutató verseny utolsó elődöntője. A több mint 10 millió nézőt vonzó műsorban a magyar Face Team akrobatikus kosárlabda-bemutatója volt az egyik legprofibb szám, ennek ellenére nem ők jutottak a döntőbe, hanem az énekes, Ryan O’Shaughnessy és egy szinkronúszó csapat. A Face Team mellett még kilenc versenyző szerepelt a tegnapi adásban, egy hulahoppakrobata, egy parodista, egy 50 éves rapper lábassal a fején, egy szinkronúszó akrobatacsapat, egy lézerfény-DJ, egy tolókocsis táncpáros, és 3 énekes. A magyar fiúknak egyébként a női bírák állva tapsoltak, Simon Cowell és David Walliams pedig csupa elismerő szavakat mondtak a fiúkról. Ám a végső szót itt már nem a bírák, hanem a nézők mondták ki.

Az angolok nem engednek

Az eredmény nyilván nem éri váratlanul azokat az olvasókat, akik nyomon követték a Face Team angol szereplését. A Britain’s Got Talent idei adásait ugyanis több kritika érte a sok külföldi versenyző miatt. A nemzetközi mezőny elfogadott dolog a Pop Idolban, az X-faktorban, sőt talán még a legújabb – a BBC szárnyai alatt futó – The Voice-ban is. A BGT azonban a tehetségkutató programok legangolabbika, ahol a nyertes egyenesen Erzsébet királynőt és az angol királyi udvart szórakoztathatja a főnyeremény egy részeként. Az angolok a nemzetközi mezőny miatt kirekesztve érezték magukat, és ez a hangulat tükröződött a szavazatokon is.

A közvélemény-háború nem a magyarokkal kezdődött. A Twitter már akkor felizzott, amikor egy korábbi elődöntőben félmeztelen francia kaszkadőrfiúk izzasztották a BGT női bíráit. Az angoloknak nem a származással volt problémájuk, hanem hogy olyan versenyzőket szerettek volna látni, akik az országban laknak, és nem a reptérről érkeznek. A méltatlankodás begyűrűzött az angol napilapok hasábjaira is. A sajtó elsősorban az alkotót, Simon Cowellt vette elő, akit már többször vádoltak azzal, hogy szándékosan botrányt kelt a nézettség növelésének érdekében. Az újságok szerint a – nyilvánvalóan kifogásolható – nemzetközi szereplők Cowell meghívottjai, és csupán a közvélemény manipulálását célozzák.

Elismert világsztárok lettek

A magyar Face Team ennek ellenére nem áldozat,  hanem egy tehetséges csapat. A fiúk minden esélyt megérdemelnek, és tegnap este – több mint 10 millió néző előtt – nemzetközileg is elismert világsztárok lettek.

 

Exit mobile version