Kihallgatták Palácsik Tímeát

nlc | 2012. Május 26.
A Bors úgy tudja, hogy a dubajozással és a lányok futtatásával is gyanúsított R. Lajos ügyében meghallgatták Palácsik Tímeát is. A lap információját nem erősítették meg!
Kihallgatták Palácsik Tímeát

„A vonatkozó jogszabályok szerint egy folyamatban levő büntetőeljárás során az abban tanúként érintett személyekről információ nem adható” – mondta a Borsnak a Nemzeti Nyomozó Iroda. A lap mégis állítja, hogy Damu Roland egykori barátnőjét tanúként hallgatták ki a tavaly szeptemberben kirobbant dubajozás és az idén februárban előzetesbe kerülő Mr. Hungary, azaz R. Lajos ügyében is.

„Órákig faggatták a nyomozók Timit. Arra voltak kíváncsiak, honnan ismeri a dubaji munkák szervezőjét, R. Lajost. Sok nevet felsoroltak neki, hátha új információkkal szolgálhat róluk, de azok jelentős részét nem ismerte” – mondta a Borsnak Timi ismerőse.

A Bors továbbá azt is hozzáteszi, hogy Palácsik csakis hoszteszmunkákat vállalt külföldön. Ennél többről nem volt szó.

Exit mobile version