Dől a pénz Sarka Katához

nlc | 2012. Július 22.
Hajdú Péter csinos feleségének már saját irodája van, és a salescsapatot irányítja, így termeli a bevételt férjének.

„A Szépségkirálynő című műsorban már besegítettem Petinek a hirdetők szervezésében, és azt gondolom, nem vallottam szégyent. Ezt követően kaptam egy újabb lehetőséget a férjemtől, ami már jóval nagyobb falat. Százezer látogatónak négynapos programját szervezhettem” – mondta büszkén a Borsnak a kétgyermekes anyuka, aki minden nap bejár az irodájába és a salescsapat munkáját irányítja.

Hajdú már most nagyon hálás feleségének azért, hogy nem adta fel az ambícióit, és nem élvezi az életet anélkül, hogy tenne is érte valamit. „A kapcsolatunk elején leszögeztük, soha nem fogunk együtt dolgozni. Most úgy néz ki, ezt megszegtük, de egy cseppet sem bánom” – mondta Hajdú, aki sörfesztivál szervezésére adta a fejét.

 

Exit mobile version