Hisztérikus állapotba került Demi Moore

nlc | 2012. Július 24.
A Mila Kunis és Ashton Kutcher románcot régóta sejtjük, de egy friss, lesifotós csókolózós képnek hála, nincs több bizonytalanság. Demi Moore öröme viszont nem ekkora, állítólag hisztérikus állapotba került a látványtól.
Hisztérikus állapotba került Demi Moore

Egy lesifotósnak köszönhetően most végre pontot tehetünk az ügy végére, Mila és Ashton igenis járnak. Mi tudtuk, mások is tudták, de most sajnos a színész volt felesége, Demi Moore is, aki érthető módon igen rosszul, sőt hisztérikusan reagált az amúgy nagyon cuki, romantikus és nagyon egyértelmű képekre.

Egy ismerőse úgy nyilatkozott a RadarOnline portálnak, hogy Deminek az fáj a legjobban, hogy „ilyen hamar új kapcsolatba kezd” volt férje. „Még ha tudta is, hogy Ashton a házasságuk alatt végig megcsalta őt, az más volt. Akkor randomszerűen választott lányokat, vagyis egészen más volt a helyzet, mint az, hogy most Milával jár. Ez egész egyszerűen megöli Demit” – nyilatkozta az aggódó barát.
 
Pedig bármennyire is fájdalmas, az egykori feleségnek hozzá kell szoknia az új kapcsolathoz, hiszen a The Sun című lap szerint a 34 éves Ashton és hat évvel fiatalabb szerelme már együtt is élnek. „Szinte minden éjjel együtt vannak. Mila gyakorlatilag oda is költözött.”

Exit mobile version