Autóbalesetet okozott a Barátok közt sztárja

nlc | 2012. Augusztus 21.
Figyelmetlensége miatt karambolozott R. Kárpáti Péter, aki mögött ott ült a családja. A balesetet szerencsésen megúszták, a színész pedig azóta nem iszik energiaitalt – írja a Blikk.
Autóbalesetet okozott a Barátok közt sztárja

R. Kárpáti Péter bevallotta, hat évvel ezelőtt autóbalesete volt, ráadásul az egész családja ott ült az autóban. „Amikor az ember ilyen szituációba keveredik, újragondolja az életét, én például attól a naptól kezdve soha nem iszom semmiféle energiaitalt, nem mintha ez lett volna a felelős a történtekért” – hangsúlyozta a Barátok köztből távozó színész. Mint mondja, 800 kilométert kellett egyben vezetnie, és megivott két energiaitalt, amely ugyan felpörgette, de a reflexei továbbra is le voltak lassulva. A sorozatsztár nem vett észre egy stoptáblát az éjszakai autózás során, és beléjük ment egy kocsi. „Borzalmas volt átélni azt a pár másodpercet, tudtam, hogy én hibáztam, és ezzel bajba sodortam a családomat. Iszonyatosan aggódtam értük. Szerencsére komolyabb sérülése nem történt” – árulta el R. Kárpáti Péter, akinek a lánya sorra nyeri a szépségversenyeket.

Exit mobile version