Elvették a gyerekeket Usher nejétől

nlc | 2012. Augusztus 25.
Elvesztette két közös gyermekük felügyeleti jogát Usher neje. A nőnek ez egy újabb csapás, néhány héttel azután, hogy eltemette egy másik kapcsolatából született fiát, aki balesetben hunyt el.
Elvették a gyerekeket Usher nejétől

A TMZ internetes oldal beszámolójából kiderült, hogy a bíróság elvette Tameka Raymondtól a két gyermek felügyeleti jogát. Így a négyéves Usher Raymond V és a hároméves Naviyd mostantól az édesapjukkal fog élni. A nő teljesen összetört a bíróságon, hiszen csak néhány hete temette el 11 éves fiát, aki halálos sérülést szenvedett el egy balesetben.

A TMZ szerint a tárgyalás kicsit sem volt nyugodt. Az asszony azzal támadta volt párját, hogy az énekesnek a karrierje mellett nincs ideje a gyerekeire, nem lenne jó apa és nem törődik fiaival. A nő állítása szerint Usher többször használt drogot a gyerekek előtt.
Az énekes azzal védekezett, hogy volt neje figyelmetlen és felelőtlen szülő.

A két kisfiú most több időt fog az édesapjuknál tölteni. Arról egyelőre nincs hír, hogy a nő milyen rendszerességgel láthatja gyermekeit.

Exit mobile version